Blogzine

Már országszerte kapható a MOL kézfertőtlenítője a töltőállomásokon

Egyelőre 200 milliliteres kiszerelésben kapható a kézfertőtlenítő, de várhatóan jövő hét végétől 2 literes csomagolásban is kapható lesz a kézfertőtlenítő, illetve a felületfertőtlenítő is.
A két termék receptúrája a WHO ajánlása alapján készült.

A MOL Hygi kézfertőtlenítő 200 milliliteres kiszerelése a hétvégétől országosan, bárki számára elérhető a MOL töltőállomásain. A következő időszakban a kétliteres kiszerelés, illetve a felületfertőtlenítő szer is bekerül a kiemelt MOL töltőállomások kínálatába.

Hétvégétől a MOL egész hazai hálózatában, országszerte mintegy 500 MOL-töltőállomáson kapható a MOL Hygi kézfertőtlenítő 200 milliliteres kiszerelésben. A termék 80 százalékos alkoholtartalom mellett glicerint is tartalmaz, amely hozzájárul a bőr védelméhez. A praktikus, pumpás, zsebben vagy táskában is hordható, 200 milliliteres kiszerelés kiskereskedelmi ára 1990 forint. A MOL ezen a héten mintegy 80 ezer, míg a jövő hét folyamán szintén több tízezer darabot szállít ki ebből töltőállomásaira. A MOL emellett jelenleg is azon dolgozik, hogy a kétliteres kiszerelésű kéz-, illetve az ugyanekkora felületfertőtlenítő is mihamarabb kiskereskedelmi forgalomba kerülhessen. Ezek a termékek várhatóan a jövő hét végétől lesznek elérhetők a MOL kiemelt töltőállomásain. A két literes kézfertőtlenítő ára 3990 forint, a két literes felületfertőtlenítő ára pedig 3790 forint lesz.

A MOL március végén kezdte meg a kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását. A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL-LUB Kft. rekordidő, mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát. A 24 órában, három műszakban üzemelő egység napi 50 ezer liter fertőtlenítőszert képes előállítani.

„Felelős vállalatként a MOL-nak – a koronavírus elleni védekezésben részt vevő intézmények mellett – kiemelten fontos a lakosság védelme is. A MOL-LUB mostanáig egymillió liter MOL Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt gyártott le. Az Operatív Törzzsel együttműködve ezeket a termékeket folyamatosan szállítjuk a védekezésben részt vevő intézményekbe az ország különböző pontjaira. Ezen a héten elsősorban a kórházakat látjuk el, ahogy ma is 2 ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőszert adtunk át a Semmelweis Egyetemnek. A hétvégétől pedig mindenki számára elérhetővé válik az ország MOL töltőállomásain a Hygi kézfertőtlenítőnk” – mondta Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

A MOL Hygi termékek receptúráját az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján állították össze. A gyártáshoz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a MOL, vagyis hazai beszállítótól, hazai cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket.

Megosztás