BlogzineKiemelt

Első QNexus Kvantum Garázskonferencia

avagy már nem az ajtón kopog a kvantumtechnológia – bent áll a garázsban.

Van valami igazán szimpatikus abban, amikor fiatal emberek nem arra várnak, hogy valaki más megszervezzen valamit, hanem egyszerűen nekifognak. Nem elméleteket akartak bemutatni vagy kutatási publikációkat ismertetni, hanem azt, hogy mi történik a színfalak mögött. Ez a szellemiség érződött a május 28-án megrendezett első QNexus Kvantum Garázskonferencián.
A Nokia budapesti székházában kutatók, vállalatvezetők, befektetők, mérnökök és egyetemisták gyűltek össze, hogy a kvantumtechnológiáról beszélgessenek. A szervezők a QNexus Egyesület vezetői Botár Benedek, Farádi Bálint, Somlyai László és dr. Asbóth János úgy gondolták, hogy a kvantumtechnológiáról Magyarországon is lehet közérthetően, hitelesen és gyakorlati oldalról beszélni.

Az előadók között nem kisebb nevek szerepeltek, mint Pikéthy Árpád, az IBM Magyarország vezérigazgatója, Pataki Dávid francia kvantumhardver-fejlesztő, továbbá kiváló hazai kutatók, vállalati szereplők és befektetők fogadták el a QNexus meghívását a rendezvényre.
Első előadóként Pikéthy Árpád, az IBM Magyarország vezérigazgatója a hazai kvantumökoszisztéma és a (kvantumtechnológia és szuperszámítógép platform) QSCP szerepéről beszélt. Arról a munkáról, amelynek célja, hogy a magyar kvantumökoszisztéma kiépítése nem opcionális lehetőség, hanem stratégiai szükségszerűség.

Dr. Asbóth János és Farádi Bálint előadásaikban bemutatták, hogy a kvantumszámítógép valójában nem egyetlen gépet jelent. Szupravezető rendszerek, ioncsapdás architektúrák, fotonikus megoldások és más technológiai irányok versenyeznek egymással, miközben a világ még keresi, melyik válhat az első igazán ipari méretben használható platformjává. Ennél is fontosabb volt azonban az a felismerés, hogy ezek a gépek nem egyszerűen gyorsabb számítógépek — hanem olyan problémák megoldására alkalmasak, amelyek a tudományban és az iparban eddig megoldhatatlannak számítottak: a gyógyszerkutatás az anyagtudománytól a komplex optimalizációs feladatokig. Az iparilag hasznos kvantumgépek várhatóan a következő néhány évben megérkeznek — de kvantumalgoritmust írni rájuk rendkívül nehéz. Ez az a tudás, amelyre a Quantum Nexus Kft. épít, és amellyel a vállalatok többsége ma még nem rendelkezik.

Szilágyi Ádám az IBM nemzetközi együttműködésein keresztül mutatta be, hol vannak már ma piaci alkalmazások, és hogyan épülnek a kvantumtechnológia köré azok az ökoszisztémák, amelyek a következő évtized technológiai versenyét meghatározzák.
A technológia ezután nem maradt az előadások szintjén. A Quantum Nexus csapata élőben futtatta saját fejlesztésű algoritmusát az IBM kvantumszámítógépén, ipari optimalizációs problémákon demonstrálva a lehetőségeket. Egy működő rendszert láthattunk munka közben, amitől a kvantumtechnológia elveszítette távoli, elvont jellegét és a szemünk láttára lett valósággá.

Az előadásokból inspirálódva, azok szüneteiben befektetők beszélgettek fejlesztőkkel, kutatók hallgatókkal, hogy mire lesznek képesek ezek a gépek, mikor érkeznek meg a valódi ipari alkalmazások, és vajon Magyarországnak lehet-e szerepe ebben a történetben.
A konferencia egyik legfontosabb témája a Q-Day kérdése volt: az a pont, amikor a kvantumszámítógépek a jelenlegi titkosítási rendszerek számára is komoly kihívást jelenthetnek. A beszélgetések ugyanakkor nem a veszélyekről szóltak, hanem a felkészülésről. A posztkvantum-kriptográfiáról, a Kvantumkulcs-elosztásról és arról, hol szükséges az alkalmazásuk.

Ritkán nyílik lehetőség arra Magyarországon, hogy egy elismert európai kvantumhardver-fejlesztő vállalat első kézből mutassa meg, hogyan jut el egy technológia a laboratóriumi kutatásoktól a csapatépítésen, a finanszírozási körökön és a mérnöki kihívásokon át a piacig. Ezt az épülést mutatta be előadásában Pataki Dávid, a francia C12 vállalat képviseletében.

A nap végén Botár Benedek és Somlyai László egy lépéssel hátrébb léptek a technológiától, és egy egészen más jellegű kérdést vetettek fel: miként léphet be Magyarország ebben az új korszakba? A megoldás abban rejlik, ha nem hardvert választunk, hanem ökoszisztémát. A kvantumtechnológia tudásalapú verseny — nem természeti erőforrások döntik el, ki lehet sikeres, hanem szakértelem, kutatás és együttműködés.

Érdemes felidézni: a Google is garázscégként indult. Az AI forradalmat elindító vállalatok többsége is kis létszámú csoportokból nőtte ki magát meghatározó jelentőségű fejlesztéssé, mert korábban sikerült észrevenniük a nyitott ajtót és átlépni rajta, mint versenytársainak. Az elmúlt évtizedekben Magyarország mellett sorra mentek el a technológiai forradalmak, míg hasonló adottságú országok ezeket a tudásalapú lehetőségeket kihasználva fejlesztették képességeiket és léptek be a globális versenybe.

Most abban a különleges helyzetben vagyunk, amikor az ajtó nyitva áll és módunk van a folyamatba az elején bekapcsolódni. Nem csak követői lehetünk egy új technológiai korszaknak, hanem alakítói is.

A QNexus konferenciájának üzenete, hogy készen állnak erre a lépésre. A kvantumkorszak elkezdődött és most még van hely az első sorban.
Ősszel kerül megrendezésre a második Quantum Garázs Konferencia.

A közösség várja mindazok jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnának a hazai kvantumtechnológiai ökoszisztéma építéséhez. info@qnexus.hu

 

 

*

Olvasd rendszeresen az Insiderblog.hu szakmai portálunk cikkei mellett az Insidernews.hu innovációs portálunk innovációs híreit is!

https://insidernews.hu/

Megosztás