Blogzine

Nemzetközi piacra lépne a Benefit Barcode, újabb egymilliárd forintot vonna be

Újabb, nagyjából egymilliárd forintos tőkebevonásra és nemzetközi terjeszkedésre készül a Benefit Barcode. A magyar tulajdonosokkal bíró technológiai vállalkozás fejlesztéseibe eddig már több mint egymilliárd forint tőke került. Az ebből felépített platform háromszáz közösségen keresztül közel egymillió előny-vonalkóddal, úgynevezett bercode-dal ellátott virtuális kártyát bocsátott ki. A következő finanszírozási szakaszhoz a cég széles tulajdonosi közösséget is építene: az alapító 55 ezer részvényt ingyenesen ajánl fel magyar embereknek, a fennmaradó részvénycsomagok értékesítéséből pedig a további növekedést is finanszíroznák.

A Benefit Barcode a következő időszakban az Egyesült Államok és Ázsia felé terjeszkedne. A vállalkozás tervei szerint ehhez további körülbelül egymilliárd forint forrást vonnának be. A pénz egy részét a még szükséges szoftverfejlesztésekre és az amerikai piacra lépésre, a fennmaradó összeget pedig a további nemzetközi növekedésre fordítanák.

Az elmúlt években több mint egymilliárd forint érkezett a cégbe, a forrást 400 befektető biztosította.

Jáger László, a cég alapítója a következő építőipari példával szemléltette, hogy az amerikai piacon miért nem tudnak egy félkész rendszerrel elindulni: „Ez olyan, mintha a részvényeseink felé azt vállaltuk volna, hogy felépítünk egy húszemeletes szállodát, amely akkor tudja elkezdeni a működését, ha teljesen elkészül. Most nagyjából ott tartunk, mintha az épület már állna, de még hiányoznának az ablakok: az alapok és a rendszer megvannak, de a teljes működéshez további forrásra van szükség. Egy ilyen szállodát sem lehet félig megnyitni, mert ezzel jelentős versenyhátrányba kerülnénk a konkurenciáinkhoz képest.”

 

Jáger László, a Benefit Barcode alapítója, fotó: Benefit Barcode

Közel egymillió virtuális kártyát bocsátottak ki

A társaság közlése szerint a technológia már nem pusztán fejlesztési fázisban létezik. A rendszerben eddig közel egymillió virtuális kártyát bocsátottak ki, és több mint 300 közösség használta valamely szolgáltatását.

A Bercode Platform nemcsak egyedi, személyre szabott kártyák költségmentes kibocsátását teszi lehetővé a bercode-kibocsátók számára, hanem komplett elszámolórendszert is biztosít a közösségeknek kedvezményeket adó kiskereskedő vagy szolgáltató partnereik, azaz a bercode-elfogadóhelyek számára.

Tavaly például a Nemzeti Sportügynökség kereste meg őket azzal, hogy több tucat uszodában és fürdőben oldják meg nagyobb cégek munkavállalóinak kedvezményes, akár ingyenes jegyvásárlását. A projekt részeként a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ munkatársai számára olyan bercode-os virtuális kártyákat bocsátottak ki, amelyekkel további plusz ezer helyen is olcsóbban vásárolhatnak, egy plusz QR-kód segítségével pedig digitális névjegykártya-szolgáltatást is igénybe vehetnek.

Sok ezer mikrobefektetővel számolnak

A tervezett finanszírozási modell egyik sajátossága, hogy a Benefit Barcode amerikai vállalati struktúrája és informatikai rendszere révén nagyszámú tulajdonosi kört is kezelni tud. A jelenlegi tulajdonosok listája a publikus részvénykönyvben a regisztrált fiókkal rendelkezők számára bármikor megtekinthető.

A konstrukció másik eleme a sávos részvényértékesítés. Az ingyenesen kiosztott részvényekkel nagyszámú, a vállalkozásban közvetlenül is érdekelt közösséget lehet felépíteni, miközben a további részvények értékesítéséből befolyó pénzt a terjeszkedés finanszírozására fordítják.

„A finanszírozási modellünk sávos árazásra épül: aki nagyobb összeggel száll be, kisebb cégértéken juthat tulajdonrészhez. Az eredeti célunk az volt, hogy valaki egyben megvásárol 100 ezer részvényt. Ha azonban az 55 ezer új tulajdonostársunk majd jó hírünket kelti az ismerősei körében, akkor a fennmaradó 45 ezer darab akár több ezer új befektetőhöz is eljuthat. Mivel ők fejenként csak néhány százezer forinttal szállnak be, a sávos ajánlatunk mellett így is beérkezhet a tervezett, több mint egymilliárd forintos forrás” – mondta Jáger.

Az alapító hozzátette: a vállalkozás üzleti tervében a következő évekre vonatkozó többszörös értéknövekedési várakozásokat alapos számítások támasztják alá, még az esetleges amerikai tőzsdei megjelenés előtt is.

A rajongói piacból szereznének részesedést

A nemzetközi növekedési terv egyik célterülete a művészekhez, sportolókhoz, influenszerekhez és más ismert szereplőkhöz kapcsolódó merchandising. Ez csak az Egyesült Államokban több tízmilliárd dolláros piac.

A Benefit Barcode fejlesztésével a hagyományos bögrék, pólók, sapkák és más fizikai relikviák virtuális változatban is megrendelhetők lesznek. A technológia alapja már működik: az első ilyen AR-termék a virtuális bögre, a következő lépés pedig a pólók, sapkák, táskák és más merchandise-termékek bevonása.

Az ezeken elhelyezett egyedi bercode-ok egyértelműen azonosíthatóvá teszik a termékeket, csökkenthetik a hamisíthatóságot, kedvezményeket és más előnyöket biztosíthatnak a sztárok rajongóinak, illetve a tartalomgyártók támogatóinak, miközben az automatizált jutalékelszámolást is lehetővé teszik.

„Abban látunk komoly piaci lehetőséget, hogy a sztárok a ma még jellemzően fizikai formában értékesített rajongói termékeiket és relikviáikat virtuális változatban is elérhetővé tegyék. Ezekhez a bercode-os termékekhez kedvezmények és más előnyök is kapcsolhatók, akár a saját szolgáltatásaikban, akár partnerhelyeiken. Ha mindez nagy elérésű előadók és közösségek platformjain jelenik meg, rajtuk keresztül nagyon széles felhasználói körhöz lehet eljutni nagyon rövid időn belül.” – mondta az alapító.

A vállalkozás növekedési terve nem elsősorban fizetett reklámokra vagy klasszikus közvetlen értékesítésre, hanem a rendszerhez csatlakozó művészek, sportolók, influenszerek és más nagy közösségek saját elérésére épít. A logika szerint egy sikeres sztárkampány híre újabb ismert szereplőket vonzhat a rendszerbe, akik aztán saját közönségükhöz viszik tovább a Bercode-ot.

55 ezer részvény ajándékba

A közösségépítési modellhez kapcsolódik az alapító személyes felajánlása is. Jáger László 55. születésnapja alkalmából úgy döntött, hogy az első 55 ezer magyarnak biztosít egy-egy részvényt a saját tulajdonrészéből teljesen ingyenesen. A még elérhető részvények száma, valamint az igénylés folyamata az ajandekreszveny.hu oldalon látható.

Aki korábban már regisztrált a platformra, annak csak le kell töltenie egy ingyenes tulajdonosi kártyát, a rendszer pedig automatikusan felkínálja számára az ajándék részvényt. Az új felhasználóknak is hasonló a folyamat, nekik mindössze néhány, a regisztrációnál szokásos adatot kell megadniuk.

Az ingyenes tulajdonosi kártyára az igénylők akár saját arcképüket is feltölthetik, vagy a mobiltelefonjukkal készíthetnek hozzá fotót. A kártya digitális névjegykártyaként is használható, emellett a tulajdonosok igénybe vehetik a bercode-elfogadóhelyek által biztosított kedvezményeket is.

„Az adatokat a GDPR szabályainak betartásával kezeljük, harmadik félnek nem adjuk át, kéretlen üzeneteket sem fogunk küldeni, és semmilyen későbbi vásárlási kötelezettség nincs. Abban bízunk, hogy nagyon sokan meg lesznek elégedve a szolgáltatásainkkal, és ajánlani fogják a cégünket az ismerőseiknek.” – fogalmazott Jáger László, akit örömmel tölt az, hogy ezzel a megoldással nagyon sok magyar ember osztozhat majd a vállalat nemzetközi sikereiben.

 

 

 

*

Olvasd rendszeresen az Insiderblog.hu szakmai portálunk cikkei mellett az Insidernews.hu innovációs portálunk innovációs híreit is!

https://insidernews.hu/

 

Megosztás