BlogzineHazai pályaMobiltechRiportok

A Barcamp döntősei és a nyertes (frissítve)

Megvan a Barcamp konferencián tartott Budapest Bank Startupverseny eredménye. Egész nap jelen voltunk: íme a helyszíni, szubjektív tudósításunk.

***

Évek óta látogatjuk a különböző startup versenyeket, de valahogy a mai Barcamp után végképp úgy gondolom, hogy még mindig van hova fejlődni a hazai ötletgazdáknak.  (Bár erről nyilván nem elsősorban a szervezők tehetnek.)

Fontos tanulság, hogy még mindig hihetetlenül gyakorlatlanok a prezentálók, sokszor fésületlenek az ötletek és egy részük komoly hiányosságokat mutat a nemzetközi trendek területén is.

A mai döntősök között is nagyon kerestük, a jövő Prezijeként szárnyaló titánokat, de nem igazán találtuk meg az új kedvenceinket.

Többet vártunk, felkészültebb, kissé talán mentoráltabb, unikálisabb ötleteket.

Lássuk, mi volt a Barcamp kínálata?

Dresstag – Víg Virág és Árvay Dénes startupja kezdte a bemutatkozást. Angol nyelvű díváknak női téma, virtuális öltözködés, digitalizált ruhadarabok és férfiak számára érthetetlen nemzetközi konkurencia. A Digitális ruhásszekrény engem nem vett meg, hát nem is vagyok célközönség.

Life Director – Müller Zoltán és Müllerné Topor Ágnes
Kedves és hiteles projektgazdák, családi vállalkozásként életünk harmóniáját szándékoznak visszaállítani. http://lifedirector.hu
Üzleti modell nélkül, pontos számok nélkül nagyon nehéz lesz sikerre vinni. Az elhangzott 100 milliós célközönség egyszerű mentorálással meghagyhatta volna a zsűri illúzióit.

Loki – Imre Krisztián
Nem futball, hanem mobil téma. Harmadik helyezésre volt elég a Tagomo újra feltalálása. „Lokatív” közösségi médiás mobilalkalmazás. Bizonytalan célokkal, konkurencia elemzés nélkül nem érdemes arra alapozni, hogy majd az általunk fejlesztett n+1-ik alkalmazást is megveszi a felhasználó.

Movetama – Kindl György
400 millió kövér ember számára megoldás, az iPhone-ba bújtatott tamagochi. A fejlesztők által kedvesnek, trendinek gondolt telefonba rejtett szörnyeteg tornázásra fog bárkit is ösztönözni? Hát én nem tudom. Annak idején a Wii távirányítók tucatjai repültek tévéképernyők közepébe, mert nem volt rajtuk csuklópánt. Én nem izzadnék szívesen az iPhone-omba, azon remegve, hogy mennyi kilóval lesz elégedett a tamagochim.

Poster Shopper – Centgráf Tamás
Azt hittem, hogy már mindent láttunk, de nem. A probléma felvetés, hogyan vásárolhatnánk otthonról, QR kód segítségével, bankkártyával kényelmi díjjal terhelve pékárut. Klassz. Kicsit bonyolult, akár működhetne is, de miért pont pékárú.

Tikkin – Bognár Attila
Az egyetlen angol nyelvű prezentáció. Lendületes kezdet után, 10 percen keresztül szerette volna megtudni mindenki, hogy mi is ez.
Idővel aztán feladtuk, addig jutottunk több gyakorlott startup szakemberrel, hogy valami online platform, ami összeköti a felhasználót és a boltokat. Valahogy lehet benne talán vásárolni is, de nem webshop. A Tikkin nem fedte fel titkait, ennek ellenére második lett. http://www.tikkin.com/

***

és a nyertes:

a Webee – Kozma Gergely
A március 15-én bétában elindított Webee megoldja a lassan káoszba fulladó közösségi média bejegyzés cunamit. Az előadás dinamikus kezdete után kicsit aggódtunk az előadó életéért, mivel elfelejtett levegőt venni a prezentáció közben, s ez a végére már meglátszott a teljesítményén is. Több gyakorlás és egy kicsit több önbizalom sokat javított volna a Webee bemutatásán, aminek minőségével semmi problémám sem volt.

Mi is ez?

A projekt célja, hogy összefogja, és kereshetővé tegye a közösségi médiában megjelenő tartalmakat.

Ezt 3 pillérrel éri el.

·    Közösségi napló: Az információk rendelkezésére állását biztosítja. Az alkalmazás a felhasználók közösségi aktivitásait egységes formába önti, kronológiai sorrendbe rendezi, és követhetővé teszi (Timeline). Jelenleg négy felületet támogat a rendszer: Facebook, Youtube, Twitter és a WordPress.com tartozik az elérhető alkalmazások közé.
·    Keresőeszköz: A Webee számos formában teszi lehetővé az előbb említett napló böngészését. A felhasználónak módja van szöveg, eredet, tartalomtípus és megjelenési idő szerint keresni, illetve szűrni.
·    Közösségi névjegy: Az üzleti szempontból is előnyös újítás látványos és dinamikus formába csomagolja a közösségi aktivitásokat, melyek mellé névjegykártya funkciókat is rendel. Rendezvények, konferenciák követésére, személyes – és cégprofil bemutatására is egyaránt alkalmas ez a Social Card.

Megosztás