LogMeIn: egy magyar cég, ami a Google-lel kel versenyre

Anka Mártonnal az EEF-től Ősze Márton beszélgetett, az angol nyelvű interjú fordítását közöljük.

A LogMeIn-ről: a budapesti és szegedi fejlesztőközponttal rendelkező globális informatikai vállalkozás felügyeleti és távelérési megoldások fejleszt. Központja Bostonban található, de Londonban is van egy kis irodájuk. 500 alkalmazottal és 100 millió dollár feletti bevétellel büszkélkedhet a cég. 20 millió felhasználójuk van már világszerte, és 200 millió eszközre telepítették már programjukat. 2012-ben előreláthatóan 140 millió dollár lesz a bevétel (nagyjából 30 milliárd forint), és 1-1,5 milliárd forint adót fognak befizetni csak Magyarországon. Az éves növekedés 20 százalékos, és  a fizető felhasználók száma 1,4 millió.

Megosztanád velünk a sztoridat?

Tizenkét éves korom óta számítógép-mániás voltam. Szakmai pályafutásomat egy kis budapesti IT cégnél kezdtem fejlesztőként. Pár év után igen csak unalmasnak találtam az ERP Vállalatirányítási információs rendszer) fejlesztést, így csatlakoztam Michael Simon csapatához, ami éppen egy új dologba kezdett bele. Ez pedig a több-felhasználós online játék volt – ez 1995-ben nagy újdonságnak számított! Nagyon kicsi cégünk volt, és így mindenkinek több féle dologgal is foglalkoznia kellett. Én például bent maradtam túlórázni és egy új szerver management szoftvert írtam, mert a meglévőnk igen csak zavaróan működött. Ez olyan jól sikerült, hogy 1998-ban kiléptem és saját vállalkozást kezdtem ezzel a RemotelyAnywheres szoftverrel. Igen hamar 1 millió dolláros éves eladásnál tartottunk, de egy cég üzleti irányítását és szervezését igen csak idegennek találtam. Ezért elhívtam a volt főnökömet, Michaelt, hogy vezesse a céget. A korábbi cégünket, az Uproart közben felvásárolta a Vivendi, ezért elfogadta a felkérésemet. Egy nagyon ütős csapatot sikerült felépítenünk, sokan közülük az Uproartól érkeztek.

Hogyan született meg a LogMeIn?

2003-ban növelni szerettük volna a potenciális felhasználóink számát, ezért az otthoni és az irodai felhasználók felé nyitottunk. Megváltoztattuk az üzleti modellünket is: kombináltuk az akkor születő freemium modellt a szolgáltatásként nyújtott szoftverét ékesítéssel (SaS) (divatosabban: felhő alapú szolgáltatás – a szerk.). A peer-to-peer technológiánk lehetővé tette, hogy magas szolgáltatási színvonalat biztosítsunk igen alacsony áron. Ezek hatására születet meg az új applikáció, a LogMeIn.

Hogyan szeretetek ehhez finanszírozást?

Ahogy egyre nőtt a csapatunk, eldöntöttük, hogy forrást kell bevonnunk, de ez igen csak nehézkesnek látszott 2002-ben, a dotcom-lufi kipukkanása után. Saját magamat még tudtam finanszírozni, amíg otthonról dolgoztam, de az időközben 11 fősre duzzadt csapatot már nehezebben tudtam volna. Végül a 3TS Capital úgy döntött, hogy 10 millió dollárral beszáll, de kikötötték, hogy az Egyesült Államokban kell kockázati tőke befektetőt keresnünk. Ezért átrepültünk, és a Prism VentureWorks és a Integral Capital kockázati tőke cégeket sikerült meggyőznünk, és csatlakoztak. A második körben további 10 millió dollárt befektetést szereztünk a Polaris Ventures-től, a harmadik körben pedig stratégiai befektetőként az Intel szállt be. Minden pillanatban pozitív cash-flow-t tudtunk volna felmutatni, de nagyon elégedettek voltak a befektetőink, amikor 2009-ben tőzdésre léptünk (initial public offering – IPO)

Mik a legnagyobb kihívások?

Olyan termékeket készítünk, amik az egyszerűséget és a könnyű használatot kombinálják sok-sok a felhasználó előtt láthatatlan technológiának köszönhetően. Ehhez a legnagyobb nehézség jelenleg a legjobb mérnökök megtalálása Budapesten. Rengeteg energiát fektettünk a legújabb termékünkbe, a Cubby-ba, ami egyelőre fejlesztési béta verzióban van. Ez a Google Drive, a Dropbox, a Skydrive és az iCloud versenytársa lesz.

Mit üzennél a budapesti, illetve a közép-kelet-európai vállalkozóknak?

Azt üzenném a vállalkozóknak és a potenciális cégalapítóknak, hogy ne féljenek a kudarctól! Sajnos ez igen jellemző mentalitás Európában, de nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy Amerikában az emberek kulturálisan mennyire nem törődnek a cinizmussal. Nagyon jó látni, hogy olyan startupok, mint a Prezi is elindulhatnak Budapestről, de sokkal több hasonló cégre lenne szükségünk. A finanszírozás manapság könnyen megoldható, nincs rá ok, hogy ne vágjon bele valaki a megvalósításba, ha van egy jó ötlete!

3 thoughts on “LogMeIn: egy magyar cég, ami a Google-lel kel versenyre

  • 2012. május 18. péntek at 11:54
    Permalink

    Péter, elírtad az első bekezdésben az adónál a devizanemet – a 1.5mrd az HUF lesz, nem USD. :)

    Reply
  • 2012. május 18. péntek at 12:04
    Permalink

    “és 1-1,5 milliárd dollárt adót fognak befizetni csak Magyarországon”

    talán forintot. 1,5 milliárd dollár adóbevétel elég szép lenne…

    Reply
    • 2012. május 18. péntek at 13:37
      Permalink

      ez (remélhetőleg átmenetileg :) elírás

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..