Egyetem közeli vállalkozások – Budapest 2.

Sorozatunkban a hazai egyetemek tudástranszfer szervezeteit vesszük sorra. Ezeknek köszönhetően egyre több diák, oktató és kutató vág bele spin-off cégek alapításába, és aktívabbá válnak a nagyobb vállalatokkal is a kutatási kapcsolatok. Harmadik riportunkban a SOTE, ELTE és a Pázmány következnek.(Richter Szilvi írása)

Pázmány

Szintén 2009 óta működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Technológiatranszfer Irodája is – az Új Széchenyi Terv keretein belül ők hoztak létre a legkisebb büdzséből egy sikeresen működő irodát. A számos országos versenyen elért helyezés mellett jelenleg két spin off cégük van, egyikük, a StreamNovation Kft. heteken belül kockázati tőke bevonásával folytatja a kutatás-fejlesztést. Több egyetemmel együttműködve február 9-én az Üzleti Angyal Klubot is életre hívták, ahol az üzleti szféra megjelentjei előtt mutatták be kutatásaikat és lehetőséget biztosítottak a személyes kapcsolatfelvételre. „Az egyetemi tudástérkép kivonata honlapunkon is szerepel, hogy az érdeklődők, piaci szereplők folyamatosan értesüljenek fő projektjeinkről, kutatási területeinkről. Természetesen konkrét megkeresés után az Iroda azt is vállalja, hogy összehozza a piaci szereplőket az egyes projektgazdákkal.” – mondta Illés József, az iroda vezetője.

ELTE

A technológia és tudástranszfer irodák egyik úttörője az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, ahol már 2006 óta segítenek intézményesen a kutatók találmányainak szabadalmaztatásában és értékesítésében. Három évvel ezelőtt az Innovatív Kutatói Díjat is megalapítottak az egyetemen belül, így szélesebb kör előtt tudják elismerni és pénzjutalomban részesíteni az adott évben azon hallgatókat, akik leginkább hozzájárultak, ahhoz, hogy az egyetemi tudás az egyetem javára hasznosuljon. „Nem tudunk versenyezni Amerikával, ahol a vállalkozás mindennapos gyakorlat, ehhez szemléletváltásra van szükség.” Antoni Györgyi, az ELTE Tudás- és Technológia Transzfer Iroda igazgatójának egyik fő célja, hogy a kutatókban bizalmat alakítsanak ki, és segítsenek, hogy az innováció ne csak elméletben legyen a gazdaság hajtómotorja.

SOTE

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 2005 óta működő technológia transzfer iroda sajátossága a Semmelweis Innovation BioEnterpreneurship (SIBE), amely egy angol nyelvű akkreditált képzés. „A SIBE egy másfél éves üzleti, vállalkozói iskola, ahol a Magyarországon kifejlesztett ötletek, találmányok hasznosítására készítjük fel a hallgatókat. Célunk, hogy befektethető, piacosítható cégek jöjjenek létre tanulmányaik során.” – mondta Lacza Zsombor a SIBE ügyvezető igazgatója. „Épp a napokban fejeztük be egy licence eladását, és ismét szembesültünk vele, milyen hatalmas munka külföldön is versenyképessé tenni a projekteket, és megfelelő tárgyalópartnerré tenni Magyarországot.” Hiába találtak mára jó szakembereket, nem tudják fizetni őket, mert a projektek csak hosszútávon térülnek meg. Sőt egy hónapon belül az iroda létrejöttét biztosító pályázat kifutási ideje is lejár, új finanszírozási lehetőségek pedig egyelőre ígéret szintjén sincsenek.

A posztot eddig 6110 látogatónk olvasta.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine, Hazai pálya, Kutatás, Riportok
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>