BlogzineHazai pályaTechbulvár

Egy éves a Kaptár

Tegnap családias coworking bulin voltunk. A Kaptár ünnepelte első születés napját. A startupperek talán kevésbé ismerik a Révay utcában óriási kirakatokkal hívogató közösségi irodát, viszont érdemes odafigyelni rájuk, mert a programjaik között egyre többször jelennek meg kifejezetten startupoknak szánt események.

Szülinapi partyra hívtak a Kaptárba, és miután végignéztük a városban gomolygó biciklis felvonulást jól esett egy kényelmes fotelben egy pohár rose mellett zenét hallgatni.
A hely családiasságát már korábban is sikerült megtapasztalnom, amikor a Tresorit sajtóbemutatkozását itt szerveztük meg igazán fantasztikus személyességet és kedvességet kaptunk. Még a catering is az egyik kedves gasztroblogger ismerősöm – Dalit – keze munkáját dicsérte, szóval ha legközelebb is csinálok ilyet tuti visszamegyek a Kaptárba. (http://kaptarbudapest.hu/)

Mindezek mellett amire mostanában felkaptam a fejem a hellyel kapcsolatban, hogy meglehetősen sok itt a szervezetfejlesztő és coach. Kialakulóban egy női vállalkozói műhely, ami nekem nagy mániám, sőt nemzetközi programokra is futja az erejükből, aminek ékes bizonyítéka, hogy The One Page Business Plan témában vendégük volt nem is olyan régen Michael Doneman a téma szakértője. Sajnos, erről csak az esemény után értesültem, egy kedves vizuál coach barátomtól. (Aki tegnap is hihetetlen munkát végzett, falakat firkált össze gondolatokkal, múmiákat és Artemiszeket varázsolt a születésnapi találkozóra). Megint megtapasztaltam milyen kicsi is ez a startup világ, nem nagyon lehet olyan helyre menni, ahol ne botlanék régi ismerősbe. A közösségi terek pont ezekre az összekapcsolódásokra jók.

(A videó a megnyitón készült, de mintha pont ugyanezt a pezsgés tapasztalhatta meg, aki eljött tegnap este.)

Végül volt torta, és pezsgő is, meg jó beszélgetések, amik mindig fontosak. Hiszen minden találkozás egy lehetőség a világunk jobb megismerésére, a bennünk kavargó gondolatok újra értelmezésére. A közösségi irodák már csak ilyenek.

Köszönjük Kaptárosok a jó estét, sok ilyen hétköznapot kívánunk!

 

Megosztás