Blogzine

X-Ventures – indul a Biggeorge’s -NV új üzletága!

A Jeremie 1 és 2 alap külön cégbe kerül, hamarosan indulhat a privát alap is.

X-Ventures néven új kockázati tőkebefektetés üzletágat hozott létre a Biggeorge’s-NV: a Jeremie-forrásokon keresztül ezen a piacon már eddig is jelen lévő csoport célja, hogy az új név alatt összehangolja az X-Ventures Alpha és X-Ventures Beta alapkezelőinek tevékenységét, valamint tágítsa a befektetések fókuszát. A csoport kiemelt célja a kezdő (start-up) cégeken kívül a növekedési stádiumban lévő vállalkozások, az informatika, biotechnológia mellett pedig a hagyományos iparágak felé nyitás.

A Biggeorge’s NV Csoporton belül összehangolják a kockázati tőkebefektetéseket: a start-upokra koncentráló Jeremie 1 nyertes X-Ventures Alpha Zrt. – korábbi nevén Biggeorge’s-NV Equity Zrt. – és a növekedési cégekbe fektető Jeremie 2 nyertes X-Ventures Beta Zrt. -, korábbi X-tech Capital Zrt. – alapkezelők mostantól egy új „brand”; azaz az X-Ventures név alatt működnek.

Nem csak a név változik a kockázati tőke-üzletágon belül, de bővül a befektetési fókusz is: az X-Ventures, a második alappal a kezdő vállalkozások mellett a már expanzióban lévő, cash pozitív, de a növekedéshez további forrásokat kereső cégeket is szeretne finanszírozni. A start-up vállalkozások finanszírozása ugyan elsősorban a most induló seed-alapok feladata, de a Betan keresztül az X-Ventures nem zárja ki, hogy második körös befektetőként ezekbe a vállalkozásokba is befektet.

A kockázati tőke által „kedvelt” informatika és biotechnológia iparágak mellett az új alap kiemelt célkitűzései közé tartozik a hagyományos szektorok, ilyen az egészség-, szálloda-, logisztika–, elektronika és gépgyártás felé történő nyitás.

„Célunk egy önálló, a Biggeorge’s és NV csoportoktól elkülönülő üzletág felépítése. Erre utal a névváltoztatás is. A továbbiakban a Jeremie-forrásokon túl, kizárólag privát forrásokra építő alapokat is szeretnénk indítani. Olyan vállalkozásokat szeretnénk finanszírozni, amelyekben komoly növekedési lehetőségek vannak, melyeknek van jövőjük” – mondta Zsembery Levente, az X-Ventures vezérigazgatója.

Jogilag két külön entitás marad az Alpha és Beta , az irányításuk és a működésüket támogató szakértői csapat viszont közös lesz és ez lehetővé teszi a két alapkezelő működése közötti  szinergiák – szektorismeret, kapcsolati tőke – leghatékonyabb kihasználását. Az Alpha portfóliócégei eddig is több esetben dolgoztak össze és hajtottak végre közös fejlesztéseket, az ilyen típusú együttműködésekre az átszervezést követően további lehetőség nyílik.

 

A Jeremie-program

A 2007-2013-as időszakra az Európai Bizottság kezdeményezésére az Unió strukturális alapjainak egy részéből visszatérítendő jellegű finanszírozási támogatásokat hirdettek meg, aminek része a Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises-program, vagyis a Jeremie-program.
A források elosztásáért a 2007-ben létrehozott Magyar Vállalkozásfinaszírozási (MV) Zrt, a forrásokkal kapcsolatos hatósági feladatokért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felel. A programra allokált teljes forrás 230 milliárd forint. Az MV Zrt. által egyik meghirdetett program a Kockázati Tőke-program. Ennek keretében 2009 végén írtak alá közvetítői szerződést 8 magyarországi kockázati tőketársasággal, melyek összesen 45 milliárd forinttal gazdálkodó kockázati tőkealap kezelésével indultak (ez volt a Jeremie I. kiírása), ezt követte 2012 októberében a 41 milliárdos támogatási kerettel rajtoló Jeremie II., melynek keretében 10 új alap indult el. A Jeremie 1 nyertes Alpha eddigi befektetései: Noispot Kft., EMK Zrt., Számlaközpont Kft., Attrecto Zrt., Velgene Biotechnológiai Kutató Kft., Saunik Kft., Laokoon Mozgó Szövet Kft., Boardree Zrt. és MD Dental Kft.                                                                                                                                                                 A Jeremie 2 nyertes Beta előrehaladott tárgyalásokat folytat első potenciális portfolió cégével.

Háttér-információ:

Az X-Ventures a Biggeorges-NV Csoport kockázati tőkebefektetési üzletága, amelyhez a Jeremie 1 nyertes X-Ventures Alpha (korábbi nevén Biggeorge’s-NV Equity) és a Jeremie 2 nyertes X-Ventures Beta (korábbi nevén X-TEch Capital) alapkezelők tartoznak. Az Alpha egy négymilliárdos saját tőkéjű, tízéves futamidejű-, míg a Beta egy 4,3 milliárd saját tőkéjű, 10 éves futamidejű kockázati tőkealap. Az elsősorban start-up befektetésekre fókuszáló, 50–400 millió forintos tőkét befektető Alpha alappal szemben a Beta célkeresztjében a már expanzióban lévő, önfinanszírozó, de a növekedéshez további forrásokat kereső cégek szerepelnek, amelyek megalapozott üzleti modellel, egyedi, lehetőleg nemzetközi perspektívájú termékkel vagy szolgáltatással, elkötelezett menedzsmenttel és kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkeznek. Ezekbe a társaságokba 500 millió és 1 milliárd forint közötti összegeket terveznek befektetni. Az X-Ventures célja a kelet-közép európai régióban is sikeres társaságok felépítése az alapítókkal együttműködésben. Az X-Ventures által kezelt alapoknak nincs kizárólagos szektorfókusza, az egészségügyi, biotechnológiai, informatikai, valamint a szolgáltatási területen tevékenykedő társaságok mellett a hagyományos iparágban – egészség-, szálloda-, logisztika–, elektronika és gépgyártás – tevékenykedő cégek felé is nyitottak.

Megosztás

One thought on “X-Ventures – indul a Biggeorge’s -NV új üzletága!

  • Rumata

    A hírhez csak gratulálni tudok,

    de nekem úgy tűnik, hogy az „X-Ventures” már erősen foglalt név az üzleti életben.
    Egy ilyen komoly cég legalább egyszer rákereshetett volna a neten, mielőtt nevet választ :-(

Comments are closed.