PWC: erre mennek a tőkepiacok

A PwC makroökonómiával foglalkozó csapata elkészítette februári előrejelzéseit, melynek főbb megállapításai alább.

·        
Optimisták a vezérigazgatók a fejlett gazdaságok kilátásaival kapcsolatban: a 2014-es év egyik legfontosabb kérdése, hogy a fejlett gazdaságok várt fellendülése valóban bekövetkezik-e. Véleményünk szerint a fejlett gazdaságokkal kapcsolatos várakozások változása a makrogazdasági mutatók és az Egyesült Államok kiszámíthatóbb gazdaságpolitikai kilátásai alapján nagyrészt indokoltnak mondható.
·        Javulnak az alapvető gazdasági mutatók: első ránézésre a legtöbb fejlett gazdaság teljesítménye továbbra is a vártnál alacsonyabb, azonban az alapvető gazdasági mutatók többsége javulást mutat:

        –  A külkereskedelmi mérlegek egyensúlya helyreállt. Görögországnak például az euróövezethez való csatlakozás óta először lehet folyó fizetési mérleg többlete.
        –  A pénzügyi oldalon az eszközárak továbbra is nagyjából a várakozásoknak megfelelően növekednek, ami arra utal, hogy a gazdaság túlhevülésével kapcsolatos félelmek túlzottak voltak. Az Egyesült Államokban 2013 harmadik negyedévében a lakásárak 1,5%-kal növekedtek negyedéves viszonylatban, az 1,3%-os hosszú távú növekedési várakozáshoz képest.
        

Folytatódik az amerikai gazdaság növekedése: a nagy, fejlett gazdaságok közül az Egyesült Államok fellendülése tűnik a legbiztosabbnak. A pénzügyi szektorban átszerveződés történt, és a háztartások adósságállományának GDP-hez viszonyított aránya is igen kedvező. Emellett a fiskális és a monetáris politikai kilátások is kiszámíthatóbbnak tűnnek 2013-hoz képest.

·        Euróövezet – erős Németország és gyenge lábakon álló periféria: az euróövezet fellendülése mögött két nagyon eltérő történet van.  A perifériális gazdaságok esetében erős a függés a külső kereslettől mint a gazdasági növekedés fő forrásától, az állami szektor pedig továbbra is gyenge, és fennáll a „reformfásultság“ kockázata. Ezzel szemben a német és az észak-európai gazdaságok várhatóan a periféria országainál gyorsabb ütemben fognak növekedni.  Várakozásaink szerint ennek hátterében az állami szektor kevésbé agresszív konszolidációja (legalábbis 2013-hoz képest) fog állni, ami segíti a hazai keresletet, és erős külső keresletet fog teremteni.

További részletek angolul ITT.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.