Blogzine

A nyóckerből Európa startup fővárosába vezet az út!

Már csak néhány napig, május 2-ig jelentkezhetnek az ígéretes startupok a Magyar Innovációs TechShow, valamint az ország első B2B startup versenye, a Fintech&Sales Demo Day eseményekre!

Az egyik, független szakmai zsűri által kiválasztott startup – több más értékes felajánlás mellett – Európa startup fővárosába, Londonba is kijuthat egy neves szakmai startup eseményre!

 Az érdeklődő startupok kiállítóként a TechShowra, és a nagyvállalatok előtt tartandó Fintech&Sales Demo Day-re is jelentkezhetnek. A Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozat keretében meghirdetett program május 30-án kerül megrendezésre a Grundon, ahol közel 500 résztvevő és az ország jelentős nagyvállalati felsővezetői, valamint a startup világ színe java jelen lesz. A programból két fő eseményt mindenképpen érdemes kiemelni:

 

Magyarország egyik legfontosabb TECH eseményén, a Magyar Innovációs TechShow-n körülbelül 15-20, már bemutatható és akár kipróbálható prototípussal rendelkező startup kaphat esélyt a bemutatkozásra és kiállításra. Az esemény óriási siker nem csak a startupok, de a laikus érdeklődők számára is, hiszen itt tényleg kézzel fogható, kipróbálható mindaz, amiről csak az újságokban vagy a tévében lehet hallani.

 

A Fintech&Sales Demo Day, amit az ország egyik vezető EU-s és pénzügyi tanácsadó cége, az OTP Hungaro-Projekt szervez, ezzel szemben elsősorban fintech és sales/marketing IT megoldásokat vár. Az esemény több szempontból is egyedülálló: a kiválasztott 10 döntős számára egy egész hónapos, hazai és nemzetközi coachokkal segített pitch tréningen túl megadatik a lehetőség, hogy az OTP Mobil, Misys és Mastercard előtt prezentálhassanak. Nem titkolt célja a szervezőknek, hogy a legjobbak számára ezt üzleti kapcsolatokká és akár szakmai befektetéssé alakítsa a későbbiekben.

 

Mindkét eseményre vonatkozóan a kiállító és/vagy prezentáló startupokat független, szakmai és pénzügyi befektetőkből álló zsűri választja ki.

 

Aki szeretné magát megmérettetni az eseményen, részt venni a pitch tréningen és eséllyel indulni az értékes díjakért, beleértve egy 300.000 Forint értékű kommunikációs tanácsadást és egy exkluzív Londoni szakmai startup utazást, az május 2-ig jelentkezhet!

 

A részletes kiírás és a jelentkezési űrlap a http://techshow.mmklaszter.hu linken érhető el.

Megosztás