Legyél látható!

A hazai vállalatok közti online kereskedelem 30 százalékkal elmarad Nyugat-Európától. Az üzleti célú online kereskedelemben még van hova fejlődnünk.
Egyelőre gyerekcipőben jár a vállalatok közötti online kereskedelem, pedig a lehetőség adott. Annak ellenére, hogy a hazai bejegyzésű cégek 61 százaléka rendelkezik weboldallal, csupán 11 százalékuk kap megrendelést weboldalukon keresztül, ami az európai aránynak csupán a kétharmada, derül ki az Eurostat legutóbbi információiból. A felmérés arra is rámutat, hogy nyugat-európai társaiknál 30 százalékkal kevesebben vannak azok a hazai vállalatok, amelyek más piaci vagy állami szereplőknek értékesítettek interneten keresztül. Pedig az elmúlt hetekben tőzsdei bevezetésével rekordokat döntögető kínai Alibaba.com példája is jól mutatja, hogy a vállal atok közötti online kereskedelem óriási üzleti potenciált rejt, és ez alól Magyarország sem kivétel -– írja a Tablazat.hu online beszerzési portál.
Míg az e-kereskedelem lakossági szegmensét több árösszehasonlító oldal is kiszolgálja, addig a vállalatok közti online kapcsolatfelvétel és kereskedelem még igen korlátozott. A legnépszerűbb fogyasztói árösszehasonlító oldalak közül az árukereső.hu majdnem 1400, az olcsóbbat.hu pedig több mint 2500 cég termékeit listázza, azonban az ipari szereplők közötti kereskedelemben nincs még ekkora kínálat, hiába lenne rá igény.
„Gyakran halljuk panaszkodni a cégeket arról, hogy nincs elég megrendelésük. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy közel sem tesznek meg mindent a nagyobb láthatóság érdekében. Egy ipari árösszehasonlító oldal épp erre jelenthet megoldást. Olyan potenciális partnerek kerülhetnek a cégek látókörébe, amelyekről máshogy sosem értesülnének, és a kereskedelmi folyamatokat is költséghatékonnyá lehet tenni, illetve fel lehet gyorsítani” – állapítja meg Kócsi Norbert, a Tablazat.hu beszerzési szakértője (képünkön).
Kócsi_Norbert_1
Tőzsdei bevezetése kapcsán sokat hallani az Alibaba.com-ról, amely mind a kínai, mind a globális online kereskedelmet jelentősen fellendítette. A cégcsoport 240 milliárd dolláros forgalma 2013-ban még az Amazon és az eBay együttesen vett forgalmánál is több volt. Bár ez a teljesítmény elsősorban a fogyasztói szektornak volt köszönhető, a B2B kereskedelem is meglepően magas számokat produkál. Tavaly például elérte a napi közel 50 millió dolláros, azaz több mint 10 milliárd forintos forgalmat, míg Kínában a cégek közötti online forgalomnak már csaknem a felét bonyolítja. Ezek a számok is mutatják, hogy a világon mindenhol, így hazánkban is rendkívüli igény mutatkozik olyan online platformra, amely elősegíti az üzleti partnerek egymásra találását és hatékony e-kereskedelmét.
Az Alibaba.com-hoz hasonló megoldások Magyarországon is tudnának működni, viszont ehhez a hazai vállalkozások jelentős részének hozzáállásán kellene előbb változtatni. „Sok cégvezető úgy gondolja, hogy aki vásárolni szeretne tőlük, az úgyis megtalálja őket. A kapcsolatteremtés teljes terhét áthelyezik a vásárlóra, és hátradőlnek. Úgy vélik, bőven elegendő fenntartani valamilyen minimális internetes jelenlétet egy honlappal vagy egy katalógussal, és a visszatérő vásárlókra vagy a hírnevükre támaszkodni,” – magyarázza a Tablazat.hu szakértője.
Aki nincs fent legalább egy online felületen, és nem aktivizálja magát, az gyakorlatilag láthatatlanná válik a potenciális üzleti partnerek számára, így bukva el több olyan megrendelést, amelyet épp ezek a felületek tennének elérhetővé számukra. Az Alibaba.com- hoz hasonló oldalak is éppen ezért népszerűek. Egy jól felépített online rendszert kínálnak a cégek közötti távolságok lerövidítésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a honlapon regisztrált több mint 8 millió regisztrált kis- és középvállalkozás.
„A lehetőség minden magyar vállalakozás előtt nyitva áll. A kereskedelmi tevékenységek egyre inkább az online felületekre helyeződnek át, mindez együtt jár a technológiai fejlődéssel és az igények növekedésével. A legmakacsabb, legkonzervatívabb vállalkozások számára ez komoly versenyhátrányt jelenthet, a merészebb, nyitottabb cégek viszont könnyebben profitálhatnak ezekből a változásokból. Számukra az idő lehet kritikus tényező. Aki későn kapcsol, lemaradhat” – teszi hozzá Kócsi Norbert.
 
A Tablazat.hu az üzleti partnerek szakértő portálja, amely a több mint tíz éves múlttal rendelkező Industria Magyarország Kft. tulajdona. A cég több ezer vállalat részletes adatait tartalmazó nyomtatott és online kiadványaival már 2002 óta jelen van a beszerzői piacon mint az üzleti felek legfontosabb összekötője. Több tízezer elégedett ügyféllel a háta mögött elindította céges szaknévsorának online változatát, a Tablazat.hu-t, amely jelenleg több mint 130 tevékenységi körben könnyíti meg az üzlettársakat kereső cégek munkáját. A portál küldetése, hogy a partnert kereső cégek a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben rátalálhassa nak az igényeikhez legközelebb álló vállalatokra és azok termékeire, szolgáltatásaira, illetve előmozdítsa a felek közötti hosszú távú partneri viszonyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..