Blogzine

Minden harmadik fiatal vállalkozna Magyarországon

A 40 év alatti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon – derül ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából.

A fiatal vállalkozók helyzete Nyugat-Európában sem ad megnyugvásra okot: a fiatalok fele véli úgy, hogy ha akarnának, lehetőségük volna vállalkozni. A FIVOSZ szerint olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a fiataloknak a források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozásuk elindítását.

A magyar gazdaság egészét érintő jelenségre mutat rá a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) 18 és 40 év közötti fiatalok megkérdezésével készített országos reprezentatív felméréséből: a megkérdezettek 35 százaléka tartja magát alkalmasnak a vállalkozásalapításra.

A megkérdezettek többsége kockázatkerülő, 59 százalékukat a csődtől való félelem tartja vissza attól, hogy új vállalkozást indítson. Az önbizalom és a kockázatvállalás hiánya nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a 40 év alatti vállalkozók alacsony számával hazánkban. Ugyanakkor az európai átlag sem ad megnyugvásra okot: az önfoglalkoztatók között csupán 4 százalékban vannak 18 és 25 év közötti fiatalok.

„A csekély vállalkozói hajlandóság nem magyar sajátosság, egész Európában probléma, amelynek megoldásához a fiatalok foglalkoztatási helyzetét átfogóan kezelő stratégiára, összgazdasági érdekeket figyelembe vevő koncepcióra van szükség” – mondja Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke. A 2014. júniusi adatok szerint Magyarországon a 25 éven aluliak 21,3 százaléka volt munka nélkül, és ennél az értéknél Hollandián, Luxemburgon és Nagy-Britannián kívül minden nyugat-európai országban rosszabb arányt regisztráltak. Hozzátette: annak érdekében, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliséget, valamint a vállalkozások alacsony számának problémáját kezeljük, olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a mindennapi kihívásokban, a források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozások elindítását.

Keresik az ország fiatal vállalkozóját

Idén is meghirdeti a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amelyet a Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén adnak át. Az elismerésre azok a 18-40 év közötti vállalkozó nők és férfiak pályázhatnak, akik önerejükből váltak az üzleti élet elismert szereplőjévé. A jelöléseket 2014. október 26-a és november 16-a között lehet elküldeni. A jelentkezés feltételeiről, részleteiről bővebb információt a www.fiatalvállalkozokhete.hu weboldalon olvashatnak az érdeklődők.

A kis számú európai fiatal vállalkozó problémájával szoros összefüggésben – az Európai Unió és a tagállamok kínálta támogatási rendszerek ellenére is – a nyugat-európai fiataloknak mindössze 55 százaléka gondolja úgy, hogy ha akarná, megfelelő lehetősége volna vállalkozásalapításra. Ázsiában, a Közel-Keleten, illetve Afrikában is számottevően magasabb értéket regisztráltak: az előbbinél 70 százalék, az utóbbinál 68 százalék ez az arány. „Mint a számokból is látszik, egy Európa-specifikus problémával van dolgunk, amelyre Európa-specifikus választ kell találni. A FIVOSZ bizonyítottan rendelkezik azzal a megoldáskészlettel, amely nem csupán Magyarországon, de akár Európa többi államában is releváns lehet” – emeli ki Kovács Patrik.

Hogyan ösztönözzük vállalkozásra a fiatalokat?

November 17-21. között immár hetedik alkalommal rendezi meg a FIVOSZ országos ingyenes programsorozatát, a Fiatal Vállalkozók Hetét, ahol amellett, hogy az előadásokon őszintén terítékre kerülnek a hazai vállalkozói szférát érintő problémák és kihívások, konkrét segítséget is nyújtanak a fiataloknak vállalkozásuk elindításában. A négynapos rendezvényen mások mellett Gunnar Froh, a WunderCar alapítója, valamint Palásti József, a Fornetti tulajdonosa is elő ad, a legismertebb hazai vállalkozók társaságában. A Fiatal Vállalkozók Hetét az idén is a nemzetközi eseménysorozat, a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében rendezik meg a világ 152 országához hasonlóan. A GEW a világ legnagyobb vállalkozástámogató és- ösztönző eseménysorozata, az a platform, ahol fiatalok milliói kapnak releváns információkat és inspirációt ahhoz, hogy a gazdasági élet értékes szereplőivé válhassanak. Tavaly a Fiatal Vállalkozók Hetének több mint 40 rendezvényén több mint 7 ezer fiatal és 137 előadó vett részt hazánkban.

Mint kiderült, a fiatalok a vállalkozásalapítás ellenében az alkalmazotti létet azért választanák, mert nincs elég tőkéjük a vállalkozáshoz, illetve – a kockázatkerülésükkel összefüggésben – vonzóbb számukra a rendszeres fix jövedelem és a biztonság. Miközben a 18 és 40 év közötti fiatalok legnagyobb része, 43,9 százaléka inkább vállalkozó lenne, az alkalmazotti lét csupán 39,9 százalékuk számára vonzó lehetőség.

„A fiatalok többsége szíve szerint inkább vállalkozna, ugyanakkor a vállalkozók számában ez a preferencia jelen pillanatban nem mutatkozik meg. Így a feladatunk most az, hogy biztosítsuk számukra azt a tudást, amely a vállalkozásuk elindításához szükséges, később pedig folyamatos szakmai támogatással segítsük őket az üzleti sikerek elérésében” – zárja gondolatait Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke.

A felmérésről

A felmérés a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége megbízásából 2014 januárjában 3500 – régiónként 500 – 18 és 40 év közötti fiatal megkérdezésével készült, a válaszadók nem, életkori csoportok és régió szerinti összetétele megbízhatóan reprezentálja a hazai fiatal lakosságot. Az országos reprezentatív kutatás célja a fiatalok vállalkozási kedvének, vállalkozói attitűdjének, a vállalkozói hajlandóságukra ható társadalmi, gazdasági és egyéb befolyásoló tényezőknek, a fiatal vállalkozók eredményességének, az esetleges sikerek és kudarcok okainak, tapasztalatainak a feltérképezése volt.

Megosztás