Az isteni részecske nyomában

A svájci hadronütköztető több évnyi technikai fejlesztés után ismét munkába állt, hogy az univerzum titkait kutassa.

Hogyan ellenőrizhetjük a világegyetemről alkotott ismereteinket? Vajon találhatunk-e bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy más univerzumok is léteznek, sőt, talán párhuzamosan sok másik világmindenség is?

Sally Lee Page oxfordi biológus, a GE „belső kreatívja” ebben az exkluzív GE videóban mutatja be az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét (LHC) és a szenzációs újraindítás körülményeit. Ez a részecskegyorsító képes reprodukálni a Nagy Bumm (az ősrobbanás) utáni első milliomod másodpercet követő körülményeket.

A nagy hadronütköztető, amely a világ egyik legnagyobb berendezése és Svájc alatt 100 méter mélyen található, azért került be ismételten a hírekbe, mert a rajta végzett technológiai fejlesztéseket követően most újra szolgálatba áll. Mint korábban, most is a tudósokat fogja segíteni az univerzum, többek között a Higgs-bozon részecske és sok egyéb elmélet tanulmányozásában. Minden egyes adattal közelebb visz bennünket ahhoz. hogy jobban megérthessük a nekünk otthont adó világmindenséget.

Bár az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN székhelye a svájci Genfben található, számos szállal kötődik a közép-kelet-európai régióhoz is: Agnieszka Zalewska lengyel fizikust 2013 januárjában választották meg a CERN elnökéül.

cern

Csövekből és mágnesekből álló 27 kilométeres gyűrű, mely a részecskéket ütközteti (forrás: CERN)

Zalewska professzor 1975-ben szerzett doktorátust a krakkói Jagelló Egyetemen, amely a hallgatóknak szóló “GE Napok” gazdája is. A CERN jelenlegi tagállamai Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, Románia pedig tagjelölt.

cern2

A világ egyik legnagyobb berendezése az univerzum legparányibb részecskéit tanulmányozza (forrás: CERN)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .