Blogzine

Starschema, a milliárdos magyar BI „startup”

Néhány éve még két fejlesztővel alapították, mára távol-keleti óriások versenytársaként emlegetik az üzleti intelligenciával foglalkozó magyar Starschema-t. A fejlett adatvirtualizációs és Big Data kezelő technológiákat a közép-európai piacon elsőként sikeresen alkalmazó cégnél immár több mint 70 fős csapattal dolgoznak, idei forgalma az egymilliárd forintot is meghaladhatja.

A 2006-ban alapított Starschema az egyik legnagyobb magyarországi business intelligence vállalkozássá nőtte ki magát. A Big Data technológia robbanásszerű fejlődésére és alkalmazására a cég időben és jól reagált – innovatív megoldásaikkal és nyitott üzleti filozófiájukkal világszinten is egyedi portfóliót alakítottak ki. Az új üzleti struktúrák és BI technológiák (pl: Tableau, Greenplum, Talend) megjelenésével a multinacionális vállalatok vezetői is felismerték, hogy a fejlett adatkezelési és elemzési módszerek kulcsszerepet játszanak a stratégiai és operatív döntéshozatalban.

starschema

A Starschema, mint a BI és Big Data piacon jelentős tapasztalattal rendelkező szereplő szolgáltatásai pontosan erre a területre összpontosulnak: megtalálni és kialakítani a Big Data felhasználásának leghatékonyabb módját ügyfeleik adatkezelő rendszereihez illeszkedve. A komplex folyamatokon belül a cég az adatokat központi adattárházba gyűjti, integrálja, átláthatóvá és könnyen felhasználhatóvá teszi azokat. Az így kapott információk beépülnek a menedzserek döntési folyamataiba, és ezzel jelentős pozitív pénzügyi eredményt érnek el egyrészt az előre jelezhető események tudatosabb menedzselésével, másrészt azzal, hogy a Starschema által használt technológiák akár 40-50%-kal olcsóbbak az eddig a döntéstámogatáshoz használt rendszereknél.

 

VirtDB – Adatvirtualizáció valós időben

Esetenként nemcsak a vállalatok saját adatvagyonának könnyen elérhető részét kell felhasználni a döntések előkészítése során, hanem akár rejtett, nehezen elérhető vagy publikus adatok integrálására és elemzésére is szükség van. Még a legelterjedtebb BI eszközök sem képesek a források teljes sokaságához kapcsolódni, melyek nélkül a vállalat döntéshozatali folyamata pontatlan lesz, és jelentősen lelassul, így pedig a cég versenyelőnye is veszélybe kerül. A Starschema szakértői alternatív megoldást kerestek erre a problémára – így született meg 2014-ben a VirtDB. A szoftver már pár kattintással adatbázis rendszerekbe integrálja az adatokat: legfőbb előnye, hogy a vállalatok már meglévő rendszereibe is azonnal beilleszthető, nincsenek betanulási vagy rendszer integrációs feladatok, valamint a felhasználói felület is egyszerűen kezelhető. A VirtDB emellett gyorsaságával is kiemelkedik, az adatok betöltését valós időben végzi, nagymértékben felgyorsítja a döntéshozatalt és értékes fejlesztői, üzleti és infrastrukturális erőforrást takarít meg. „A tavalyi év során kezdtük el fejleszteni a VirtDB-t, idén pedig már meg is történt az első nagyobb megrendelés. A VirtDB és a fejlesztő-támogató csapat minél gyorsabb fejlődése érdekében szándékunkban áll tőkét bevonni. Dollárban kifejezve milliós nagyságrendű forrásra számítunk.”- mondta el Csillag Péter ügyvezető.

 

A világsikerhez vezető út: folyamatos növekedés és válogatott szakemberek

A kis cégből villámgyorsan középvállalattá fejlődő Starschema-nak is szembe kellett néznie az ilyenkor szokásosan jelentkező kihívásokkal: a szervezet exponenciális növekedése, az új munkatársak beintegrálása hatalmas erőforrásokat emésztett fel a megbízásokkal is folyamatosan leterhelt vállalkozásnál. A megfelelő szakembergárda felépítésével jelenleg hazánkban egyedül a Starschema képes kellően nagy és tapasztalt szakértő csapatot delegálni egy-egy összetettebb Big Data-BI projektre. „Az elmúlt években átlagosan több mint felével növeltük forgalmunkat. Ez a tendencia az eddigi adatok alapján idén is folytatódik, egymilliárd forint feletti bevétellel számolunk.” – közölte Csillag Péter. A sok erőfeszítés tehát megérte, mára a távol-keleti ITC konzultáns óriások versenytársaként tartják számon a céget az iparágban. Megrendeléseik döntő hányada külföldről érkezik, a világ vezető nagyvállalatainak projektjein dolgoznak, de itthon is több TOP200-as vállalatot szolgáltak már ki.

 

Az alapítókról

Földi Tamás

Tíz évvel ezelőtt a Compaq svájci kutatóközpontjában kezdett el foglalkozni elosztott fájlrendszerek és adatbázisok implementálásával. Hat éve tért haza Magyarországra, jelenleg a Starschema Kft-nél fejlesztési igazgató, a Big Data rendszerek és adatbázisok (MPP, Hadoop, NewSQL, NoSQL) kínálta újszerű lehetőségek versenyelőnnyé kovácsolását biztosítja, miközben az adatvizualizáció területén egyedülálló szakértelemmel segít a döntéshozóknak elmesélni a történeteket az adatok mögött.

 

Csillag Péter

Tizenöt éve foglalkozik adattárházas és üzleti intelligencia projektekkel. Ezalatt a technológiák fejlesztésének és felhasználásának teljes életciklusát megismerte, az üzleti intelligencia projektek minden fontos szerepkörében bizonyított Magyarországon és külföldön egyaránt. 2006 óta a Starschema Kft ügyvezetőjeként feladata a mára több mint hetven fős csapat vezetése, a cég stratégiájának kidolgozása és a végrehajtás kontrollja.

Megosztás