200 fejlesztő kell az NNG-be – átadták a szegedi központot

A Magyarországról indult sikersztori, az NNG felavatta szegedi fejlesztőközpontját. Az irodában jelenleg közel 30-an dolgoznak, de hónapokon belül 50-ig tervezik emelni a létszámot, hosszú távon pedig 200 fő felvétele a cél.

Az iGO Navigáció fejlesztője elkötelezett abban, hogy itthon tartsa fejlesztői bázisát, ehhez pedig megtalálja és magához vonzza a legtehetségesebb IT szakembereket. A cég második magyarországi központjának megnyitása jól jelzi ezt a szándékot.

„Komoly növekedési terveink vannak, melyek megvalósításában a szegedi központ fontos szerepet játszik. Itteni kollégáink már most az NNG történetének egyik legnagyobb globális projektjén dolgoznak. Nagy várakozásokkal döntöttünk az itteni irodanyitás mellett közel egy éve, és büszkén látjuk, hogy a legjobb úton haladunk a megvalósításuk felé. Terveink szerint hónapokon belül üdvözölhetjük 50. szegedi kollégánkat” – mondta Szombathelyi Péter, az NNG megbízott vezérigazgatója.

Az NNG új fejlesztőközpontja Szeged belvárosában, a Klauzál téri irodaházban kapott helyet, melyet a cég díjnyertes budapesti központjával megegyező színvonalúra alakítottak át. A tervezés során a legmodernebb infrastruktúra, az igényes belsőépítészeti megoldások, és a bőséges, természetes fény biztosítása a kiemelt szempontok között szerepelt, annak érdekében, hogy valóban inspiráló és emberbarát munkahely várja a kollégákat.

A kreatív munkakörnyezet mellett az NNG budapesti szintű fizetést és izgalmas kihívásokat kínál nemzetközi, autóipari projektjein keresztül. A toborzás továbbra is folyik, az NNG szeretné megtalálni a régió legtehetségesebb szakembereit, elsősorban JAVA fejlesztőket és tesztelőket.

„Rendkívül izgalmas látni, ahogy szépen növekszik a szegedi csapatunk, és egyre nagyobb szerepet vállalunk a fejlesztési munkákban. Szorosan együtt dolgozunk a többi NNG csapattal, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ebben a nemzetközi munkában innen, Szegedről vehetünk részt, anélkül, hogy el kellene hagynuk városunkat” – mondta Fritz Zsombor, az NNG szegedi fejlesztői központjának vezetője, aki nemrégiben, a munkalehetőségnek köszönhetően költözhetett vissza szülővárosába.

Solymos László, Szeged város Alpolgármestere is részt vett az iroda-avatón, ahol a nemzetközi NNG csapatok videóüzeneteiből készült kisfilmmel köszöntötték a szegedi központot (a megnyitó képe alább).

nng-szeged1

 

 

Az NNG jelenleg 800 embernek ad munkát globálisan, és további gyors növekedésre számít. A cég 2015 első felében Detroitban és Tokyo-ban is nyitott irodát.

 

Az NNG a globális járműipar számára fejleszt élvonalbeli navigációs megoldásokat, melyeknek , alapja a cég NavFusion Platformja: ez az autó rendszerébe szervesen illeszkedve a műszerfalba épített navigációt és a felhőalapú szolgáltatásokat kombinálja, okostelefonos támogatással. Célja, hogy az autógyártók számára olyan márkafüggetlen, és teljes mértékben személyre szabható megoldásokat fejlesszen, amelyek jelentősen javítják a legszűkebb értelemben vett vezetési élményt, emellett pedig biztonságosabbá és interaktívabbá teszik a járművet, és maradéktalanul kiszolgálják a sofőr egyéni igényeit is.

 

Az NNG olyan intuitív navigációs és infotainment technológia kifejlesztésén dolgozik, mely a felhasználók számára mindennap értékes támogatást tud nyújtani, így valósítva meg a cég célkitűzését: az innovatív navigációs és infotainment megoldásokat minél szélesebb körben elérhetővé tenni.

 

 

 

A díjnyertes iGO Navigációt használó eszközök száma mára meghaladta a 20 milliót, emellett a szoftver az elkövetkező években 30 globális autómárka több mint 30 millió járművébe fog bekerülni. A jelenlétét a világ minden táján folyamatosan őrző és erősítő NNG összesen 12 irodát és 4 képviseletet működtet Ausztráliában, Brazíliában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban (3 db), Hongkongban, Indiában, Izraelben, Japánban (2 db), Kínában, Magyarországon (2 db), Németországban és Svájcban.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.