Blogzine

Áttörést hoz az Intel és a Micron új memóriatechnológiája

2015. július 28-án az Intel Corporation és Micron Technology bemutatta a 3D XPoint™ elnevezésű technológiáját. Ez egy olyan nem felejtő memória, amely teljesítményével forradalmasítani fogja a azoknak az eszközöknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyek esetében különösen fontos, hogy nagy mennyiségű adathoz rendkívül gyorsan lehessen hozzáférni.

A már gyártás alatt álló 3D XPoint a számítógépes memóriák teljesen új kategóriáját képezi: utoljára 1989-ban jelent meg hasonló megoldás – ebben az évben mutatták be a manapság többek közt SSD-meghajtókban és memóriakártyákban alkalmazott NAND flashmemóriát.

A 3D XPoint technológiával a NAND technológián alapuló memóriáknál akár ezerszer gyorsabb és akár ezerszer strapabíróbb is, a felhasznált különleges összetevőknek köszöhetően pedig pedig azonos méret mellett tízszer annyi adatot képes tárolni, mint a hagyományos memóriák.

Az Intel szakértői mindennapi példákon keresztül is szemléltetik az új memóriatípus előnyeit:

  • Ha az utasszállító repülőgépek sebessége gyorsulna olyan mértékben, mint a 3D XPoint révén a memóriák, San Franciscóból Pekingbe repülni nem 12 óráig, csupán 43 percig tartana.

  • Ha a merevlemezek sebességét vesszük példaként, azzal a New York és Los Angeles közötti 2500 mérföldes utat négy nap alatt lehetne megtenni. Az SSD-k sebességével ugyanennyi idő alatt nagyjából 240 ezer mérföldet lehetne megtenni, tehát a Holdra is eljuthatnánk. A 3D XPoint gyorsaságával ugyanennyi idő alatt elutazhatnánk a Marsra, és vissza is térhetnénk onnan, ami 280 millió mérföldes távnak felel meg.

  • A 3D XPointon alapuló memóriák tartóssága annyival jobb a NAND flashmemóriákhoz képest, mintha egy autóban elegendő lenne 3 millió mérföldenként olajat cserélni. Ez olyan távnak felel meg, mintha az Egyenlítő mentén százhúszszor megkerülnénk a Földet.

Napjainkban óriási mennyiségben keletkeznek digitális adatok, egy nemrég készült felmérés1 szerint egy évben 4,4 zettabájt (vagyis 4,4 trilliárd bájt) adat keletkezik, ami 2020-ra 44 zettabájtra bővül majd. Az egyre nagyobbra növő adathalmazból egyre nehezebb hasznos információkat leszűrni, ezért kulcsfontosságú az ilyen elemzéseket jelentősen felgyorsító 3D XPoint technológia megjelenése.

Az Intel és a Micron megoldása segíthet egészségügyi kutatásokban, gépi tanulásban, betegségek nyomkövetésében, míg pénzügyi rendszerekben a visszaélések gyors kiszűrésére alkalmas. Ennél hétköznapibb felhasználási területeken is teret hódít majd a 3D XPoint, alkalmazása nélkülözhetetlen lesz ahhoz is, hogy videojátékokat futtathassunk 8K-s felbontásban.

eu-i_kutatas

Megosztás