Blogzine

Kapcsolatok a Kárpát-medencében

Jelentős sikereket értek el tavaly decemberi megnyitásuk óta a Magyar Nemzeti Kereskedőház aradi és nagyváradi regionális irodái, működésük eddigi közel fél éve során már számos partnerkapcsolat kialakításában nyújtottak segítséget.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a két ország vállalkozásai közötti partnerkapcsolatok kialakításában, a leendő partnercégek háttérinformációinak, a két ország jogi és gazdasági környezetének ismertetésével, illetve konkrét üzleti lehetőségek felkutatásával segíti a Kárpát-medencei Gazdasági Régió fejlődését, ezen keresztül a magyar külkereskedelem további erősödését, a régió cégei közti exportcélú együttműködés elmélyítését, és a térség nemzetközi versenyképességének növekedését.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere elmondta, hogy a város az elmúlt években jelentős gazdasági fejlődést produkált. Számos, nagy értékű városmegújító beruházás történt az elmúlt időszakban, mely tovább erősíti Arad gazdasági szerepét a régióban. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház helyi irodája naprakész információkkal, kapcsolatrendszerével és szakértelmével is hozzájárult ezekhez a fejlesztésekhez, például a városi úthálózat felújítását magyar cég végezte. Bognár Levente elmondta, céljuk, hogy a város a régió legmeghatározóbb gazdasági szereplője legyen, amelyben számítanak magyar vállalkozók szerepvállalására. A közeljövőben a városvezetés a vár és környéke rendezését tűzte ki célul, amely munkálatokra várják a magyar kis- és középvállalkozások pályázatait is.

Huszár István, Nagyvárad alpolgármestere is üdvözölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház helyi irodájának decemberi megnyitását. Mint elmondta, Nagyvárad határ menti fekvése miatt számos üzleti lehetőséget rejt a magyar befektetők számára. Az MNKH és helyi képviseletének szerepvállalása pedig véleménye szerint igen jelentős a megfelelő partnerkapcsolatok kialakításában, amelyet a városvezetéssel fenntartott kiváló kapcsolatai is erősítenek. Az alpolgármester elmondta, örömmel vennék a magyar befektetők még nagyobb számban való megjelenését a régióban, amiben fontosnak tartja a Magyar Nemzeti Kereskedőház segítségét is.

Sikeres a Magyar Nemzeti Kereskedőház Kárpát-medencei irodahálózata

Mészáros Zoltán erdélyi vállalkozó a Magyar Nemzeti Kereskedőház segítségével Biharkeresztesen bővíti tovább Nagyvárad melletti bútoripari vállalkozását. Elmondta, hogy az új üzem öt éven belül 300 munkahelyet tud biztosítani a régióban. A beruházás révén bővülő kapacitásainak kihasználásában jelentős szerepe lesz magyarországi partnerkapcsolatai kiszélesítésének.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház 2015-ben több mint ezer új együttműködési megállapodást kötött magyar cégekkel, ezzel bővítve partnerlistáját és biztosítva a nagyobb üzleti megkeresésekhez szükséges megfelelő magyar árualap rendelkezésre állását. Tavaly a Kereskedőház közreműködésével több mint 2 milliárd forint értékű üzlet valósult meg a magyar KKV szektorban.

A Kereskedőház 2016 első negyedévében több, félmilliárd forint értékű üzlet megvalósulásában működött közre.

karp-med1

Megosztás