Magyarok is a 11 világkerülő e-csapat közt

A 100%-ban elektromos hajtású járművek számára szervezett, a 80 (vagy kevesebb) napig tartó ’80edays’ – 2016 ‘ELDURO‘ túra észak-amerikai szakasza véget ért. Július közepéig mind a 11 nemzetközi csapat megérkezett Los Angeles-be. Az elektromos autók már továbbrepültek az Egyesült Államokból a kínai Guanghzhou-ba, ahonnan az ázsiai szakasz indul.

A sofőrök és járművek a los angeles-i megérkezéssel sikeresen teljesítették az amerikai utakon fellépő megpróbáltatásokat. A nemzetközi repülőtérről (LAX) az elektromos autókat teherszállító repülőgép szállítja tovább, hogy folytatni tudják a megmérettetést. A China Southern Airlines tette lehetővé a szállítást, ezáltal a túra folytatását Kínában. A légitársaság mindig a legújabb technológia megoldásokat keresi a környezetbarát repülési feltételek javítása érdekében, mely azonos a ’80edays’ túra szervezőinek törekvéseivel. A résztvevők az általuk tervezett időben folytathatják útjukat. A légi teherszállítás ökológiai lábnyomának csökkentéseként a 80edays együttműködik a myclimate Alapítvánnyal egy a károsanyag-kibocsátást ellensúlyozó újraerdősítési projektben.

Észak-Amerikában a kulcsesemény a kaliforniai Fremont-ban működő Tesla gyár látogatása volt július 5-én. A résztvevők és járművek fotózása után az autógyártó körbevezetette a ’80edays’ csapatait bemutatva a termelést a Tesla üzemegységében, melyet egy rövid fogadás követett. Rafael de Mestre, a spanyol csapat vezetőjének és egyben a túra kitalálójának nyilatkozata alapján – “a Tesla gyár látogatása nagyon szimbolikus jelentőségű, egyben jól szemléltetette, hogy az elektromos autósok vagy a Tesla rajongók milyen sok nyitott gondolkodású embert tudnak összehozni világszerte egy olyan küldetés érdekében, melynek célja, hogy a világ egy jobb hely legyen.” A ’80edays’ a fenntartható fejlődést és a környezetbarát közlekedést népszerűsíti, ennek jelképéül az érintett országokban a résztvevők egy-egy fát ültetnek az útjuk során. Kanadában Halifax, míg az Egyesült Államokban San Diego gazdagodott egy új fával. Ezek a helyszínek a szervezők tervei szerint ellenőrző pontok lesznek a 2020-ban megrendezésre kerülő ’ZERO’ túra során.

Észak-Amerika igazi kihívás jelentett. Ezt bizonyítja, hogy a résztvevők összesen eddig 100.000 km-t tettek meg, melyet hivatalos számítások is megelőznek a kínai indulás előtt. A csapatok különböző útvonalakon teljesítették a távot előre meghatározott ellenőrző pontokat érintve: New York, San Francisco és Los Angeles. Naponta átlagosan 500 km-t tettek meg, sokszor szélsőséges időjárási körülmények között, mint heves esőzés, erős szél, sivatagi hőség. Colorado államban az olasz és a német 3-as számú csapat útját több tornádó is nehezítette, de a ’80edays’ követeit az időjárási viszontagságok sem akadályozták meg abban, hogy időben az ellenőrző pontokra vagy a Nyugati-Parton szervezett eseményekre megérkezzenek.

Az amerikai szakaszon az európai piacra szánt Tesla modellekkel utazó csapatok nem tudták használni a gyár által telepített Super Charger töltőállomásokat. Az eltérő szabványok miatt a kínai autó egyéb töltőkről sem jutott energiához, csak campingek és hotelek nagyobb teljesítményű áramforrásait használva tudott továbbhaladni. Az út során saját rekordot is jelentett a Denza sofőrje, egy feltöltéssel 458 km-t tett meg.

A leginkább környezetbarát közösségi közlekedési eszköz, a magyar fejlesztésű Modulo elektromos busz is debütált a nagyszínpadon. Az innovatív megoldások és a kiváló utazási tapasztalatok tették népszerűvé az elektromoblitás-rajongók szemében. Az üvegszál-kompozit anyagú, moduláris felépítésű, elektromos busz többek figyelmét felkeltette a 2016-os túrán elért rekordjával. Miután márciusban az első ilyen járműként teljesítette Budapest – Párizs távot, hogy átvegyen egy nemzetközi díjat, a Modulo az első és egyetlen elektromos busz mely átszelte Észak-Amerikát. A hajós szállítás késése miatt a magyar csapat 3 nappal később, június 25-én tudott elindulni a kanadai Halifaxból. Ennek ellenére sikerült részt venni július 5-én San Franciscoban a tervezett eseményeken a többiekkel együtt. A megbízható konstrukciónak köszönhetően és egy fejlesztés révén, mely által autós töltőállomásokról is tölthető a jármű, a több mint 7000 km megtett út Amerikán keresztül bizonyítéka annak, hogy az elektromobilitás már széles utazóközönség számára is elérhető a tömegközlekedésben.

A 80edays 2016 ‘ELDURO’ túra a harmadik szakaszához érkezett. Az ázsiai rész vélhetően új kihívásokat hoz majd. Az észak-amerikai útvonal sikeres teljesítése után a résztvevők, a szervezők és a rajongók is biztosak az elektromos járművek teljesítőképességében.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.