Blogzine

A cél: a hazai vállalkozások hatékony támogatása

Versenyelőnyt jelent a magyar gazdaság számára a kutatásfejlesztés, a bátrabb vállalkozói szellem erősítése, valamint a mindezeket segítő gazdaságpolitika – hangsúlyozta Varga Mihály a sikeres hazai cégeket díjazó ünnepségen. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: az uniós források elsősorban a kis- és középvállalkozások fejlesztését szolgálják, de folytatódik a nagyvállalatok beruházásait támogató kormányzati program is.

A hónap startup vállalkozása a Sybrillo csapata és a LeoPoly Kft. lett. A Sybrillo videó-kiegészítőket fejleszt, első termékük egy kamera-stabilizátor, amelyet GoPro akciókamerákhoz használnak. A LeoPoly pedig személyre szabott tárgyak megalkotására alkalmas szoftvert fejleszt azért, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a 3D-nyomtatást.

Sikeresek csak akkor lehetünk, ha a kormányzati célok találkoznak a vállalati szféra terveivel és lehetőségeivel – hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: a legnagyobb feladat jelenleg, hogy növeljük hazánk versenyképességét régiós és uniós szinten is. Ehhez fokozottan szükség van arra, hogy a tudományos kutatásfejlesztés hatékonyabban integrálódjon a gazdasági életbe – fejtette ki a miniszter kiemelve, hogy jelentős hazai és uniós forrást biztosít e terület fejlesztésére a kormány.

Varga Mihály szerint a múlt héten a kormány és a szociális, illetve a gazdasági partnerek közötti, hat évre szóló, a bérek növelésére és a járulékok csökkentésére vonatkozó példanélküli megállapodása jelzi, hogy a gazdasági élet minden szereplője elkötelezett a hazai versenyképesség javításában.

Hónap beruházója elismerésben a Horváth Rudolf Intertransport Kft., valamint az Egis Gyógyszergyár Zrt. részesült. A harminc éve alapított szállítmányozási vállalat új logisztikai központot épít, illetve 125 új járművet is vásárolt újabb munkahelyeket teremtve. Magyarország és Kelet-Közép-Európa meghatározó gyógyszergyártója pedig 5,6 milliárd forintos beruházásával olyan betegségek kezelésére szolgáló termékek fejlesztését kezdi meg, amelyekre jelenleg nincs megfelelő készítmény.

A hónap kis- és középvállalkozása díjat a Naponta Élelmiszer-kereskedelmi Kft. és a Renner Bt. vezetője vehetett át a tárcavezetőtől. A müzliszeletek, müzlik, reggeliző gabonapelyhek, valamint tészta-, illetve zabtermékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Naponta Kft. kutatási- és termékfejlesztési tevékenységet is végez, amellyel Cerbona márkanevű termékeit kívánja megújítani. A Renner Bt. olyan gumitermékeket – rezgéscsillapítókat, ütközőket, lökésgátló elemeket – gyárt, amelyeket az ipar, a mezőgazdaság, az épületgépészet és a közlekedés területén alkalmaznak.

 

Megosztás

2 thoughts on “A cél: a hazai vállalkozások hatékony támogatása

Comments are closed.