A tudomány nem menti meg a földet, a gondolkodásunkat kell megváltoztatni.

A világ egyik legrangosabb tudományos szaklapjában, a Science-ban 2018. január 18-án megjelent tanulmány szerint fordulatra van szükség ember és természet viszonyában. Ez a kulcsa ugyanis annak, hogy milyen állapotba hozzuk a bolygónkat – mondta el Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a cikk egyik társszerzője.

A publikáció nem kevesebbet állít, mint hogy a tudományos kutatás nem elegendő ahhoz, hogy hatékony és etikus javaslatokat fogalmazzunk meg az emberiség jóllétét biztosító természeti erőforrások védelme és felhasználása kapcsán. A tudósok nézőpontja jelentősen eltérhet azokétól, akik a világ kevésbé urbanizált részein az elődeiktől örökölt, évszázados tudás alapján még ma is viszonylag „hagyományos” módon művelik a földet, legeltetik a jószágaikat, vagy halásznak, azaz azokétól, akik az ún. hagyományos ökológiai tudás hordozói.

Science-cikk a tudomány és a hagyományos tudásrendszerek összefogását sürgeti, méghozzá újfajta módon. Korábban a hagyományos ökológiai tudás csak mintegy „átkódolva”, a modern tudományok logikája szerint jelent meg a tudományos eredményekben, így azonban sok ökológiai és kulturális tartalom elveszett.

A most megjelent tanulmány szerzői azt javasolják, hogy vizsgáljuk meg több perspektívából, többféle „szemüvegen” át  ember és természet viszonyát. A tudomány képviselői és a hagyományos tudás hordozói is a saját logikájuk szerint adhassák hozzá ismereteiket, adataikat a közös tudásanyaghoz. Szerencsére ma már egyre több módszer létezik e kétféle tudás összehangolására, s mindkettőt figyelembe vevő lépések kialakítására.

Nagy szükségünk van erre a közös tudásalkotásra például olyan összetett kérdésekben, mint a hagyományos legeltetés. Hazánkban több százezer hektáron folyik olyan legeltető gazdálkodás, ami gazdasági haszna mellett elengedhetetlen bizonyos természeti értékeink megőrzéséhez. De míg a pásztorok „a jószág száján át” látják a növényeket, a természetvédők a ritka fajok védelmét, illetve az élővilág sokféleségét helyezik előtérbe. A két tudásrendszer másképp lát, és másképpen is értékeli a látottakat. A jó kompromisszumokhoz pedig együtt gondolkodásra van szükség.

Molnár Zsolt kutatócsoportja hazánkban, Erdélyben, a Szerémségben és Mongóliában vizsgálja pásztorok és földművesek hagyományos gazdálkodását, illetve azt az ökológiai tudást, amin ez a gazdálkodás alapul. Mint hangsúlyozza, ez a tudás régi, de korántsem elavult. Modern világunkban számos esetben – mint a természetvédelmi kezelés, a biogazdálkodás vagy a környezeti nevelés – ez a több száz éves tudás az egyik alapja a globális változásokhoz való alkalmazkodásnak.

Eddig még nem volt rá példa, hogy egy tudósokat tömörítő világszervezet az emberiség tudásrendszereinek szintézisét tűzze ki célul. Az IPBES (az ENSZ-hátterű, a biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó kormányközi szervezet) tehát új utakat tör a tudásszintézisben, hogy minél jobban megalapozza a fenntartható fejlődéshez szükséges döntéseket.

Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója hangsúlyozta, hogy az IPBES-ben kiemelt szerepük van a magyar kutatóknak, közülük is az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak. Az IPBES legtöbb szakértői bizottságában, illetve vezetői paneljében is dolgoznak hazai kollégák. Mindezt az NKFI Hivatal támogatása teszi lehetővé.

Molnár Zsolt kutatócsoportja Mongóliában pásztorokkal (pl. egy helyi pásztorkodó lámával, illetve egy fiatal pásztorral együttműködve keresik a jobb legelőgazdálkodás és a hatékonyabb természetvédelem lehetőségeit (Mörön közelében, a Hövszgöl-tótól délre, 2017. június) (fénykép: Molnár Ábel)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..