Blogzine

Felbecsülhetetlen időszak veszi kezdetét a Bajnokok Ligájában

Az UEFA ma bejelentette, hogy megújítja szponzorációs szerződését a Mastercarddal, amely így további három évig a Bajnokok Ligája kiemelt támogatója marad.
A majd negyedszázados együttműködés 1994-ben kezdődött a klubok közötti legrangosabb versenysorozat és a fizetéstechnológiai vállalat között. A Mastercard ezt a megállapodást hosszabbította meg 2021-ig, amely tartalmazza az UEFA Szuperkupa támogatására vonatkozó jogot is 2018-2020 között.

A Mastercard már több mint 20 éve támogatja a Bajnokok Ligáját, mely a szurkolókat világszerte közelebb hozza szenvedélyükhöz, számtalan felbecsülhetetlen élményt ajándékozva nekik. Ilyen többek között a játékosok pályára kísérése is, amely minden résztvevő gyerek számára csodálatos, életre szóló élményt jelent.

„Egy sikeres kapcsolathoz elengedhetetlen a hosszú távú tervezés, így a Mastercarddal való együttműködésünk meghosszabbítása rendkívüli örömmel tölt el. Egy ilyen világmárka támogatása rengeteg előnyt és lehetőséget jelent az UEFA számára. A digitalizáció szerepe világszerte egyre fontosabb a közönséggel való kapcsolat elmélyítésében, így várakozással tekintünk a Mastercarddal, mint piacvezető technológiai vállalattal a további együttműködésre.” – mondta a megállapodásról Guy-Laurent Epstein, az UEFA Events SA marketingigazgatója.

„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy meghosszabbíthatjuk az UEFA Bajnokok Ligájával kötött megállapodásunkat. Ezek a kulcsfontosságú sportesemények remek lehetőséget kínálnak arra, hogy a szurkolókat világszerte közelebb hozzuk szenvedélyükhöz, partnereink számára pedig innovatív üzletépítési lehetőségeket fogunk kialakítani a jövőben is. Immár huszonnegyedik éve lehetünk a Bajnokok Ligája hivatalos támogatói, idén is izgatottan várjuk az ezúttal Kijevben rendezett döntő feledhetetlen pillanatait. Örülünk, hogy újra valami felbecsülhetetlent kezdünk el együtt.” – mondta Javier Pérez, a Mastercard Europe elnöke.

Ez volt a negyedik szponzorációs szerződés hosszabbítás, amelyet az UEFA Bajnokok Ligája 2018-2021-es ciklusára kötöttek. Az UEFA klubversenyének szponzorációs jogait az UEFA megbízásából a TEAM Marketing AG értékesíti világszerte.

Megosztás