Blogzine

Women Startup Competition meghódította Moszkvát is

Women Startup Competition meghódította Moszkvát is. Több mint 50 startup jelentkező közül a verseny a VideoOculograph nyerte.

Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, Moszkvában megrendezésre került elődöntőjét a VideoOculograph nyerte meg. Az általuk létrehozott összetett szem-nyomkövető megoldás az első, ami a számítógépes látás és a gépi tanulás alapján, számos betegség (neurológiai rendellenességek, belső fülbetegségek, látás patológiák) érintés nélküli, legkevésbé invazív kezelésére alkalmas, elkerülve a sebészeti beavatkozás technikáit vagy a hosszabb rehabilitációs időszakot.

A csapat 2018 októberében Londonban versenyezhet tovább az európai roadshow végső győzelméért, amelyen egy 5 napos képzésben és mentorálásban is részt vesznek majd, a döntő, azaz a “Demo Day” előtt.

“A szemünk előtt (és a segítségünkkel) született meg Oroszország azon tehetséges generációja, akik részt vettek országuk első női startup versenyén és ezáltal mérföldkövet teremtettek a nemek közötti egyensúly javításában is.
Megtiszteltetés és kiváltságom volt, hogy 12 erős, tehetséges nőt képezhettem és egy rendkívül proaktív szakmai csapat jött létre belőlük a 2 nap alatt. A győztes, a Videoculograph (szemmozgás-alapú detektor) erős ellenfél lesz mind a saját piacán mind a verseny döntőjében.” Kurucz Andrea – lead mentor

A verseny előtt a szerencsés csapatok másfél napos, rövid mentorálásban részesültek, amely segített felkészülni a bemutatóra, amelyet a moszkvai Impact Hub-ban mutattak be. A versenyre, hatalmas volt a túljelentkezés, több mint 50 startup jelentkezett, közülük egy online zsűri választotta ki a legesélyesebb tizenkét jelöltet. A zsűriben helyet kapott Lyubov Simonov, a Rostelekom egyik vezetője is.

A második helyet az Exestation csapat érte el, akik intelligens algoritmusok alapján, garantál eredményekkel működő, automatizált marketing és brand építési szolgáltatást nyújtanak a startupok és vállalkozók részére.

A harmadik helyezett pedig a Wonderobe lett. A csapat egy mesterséges intelligencia alapú személyre szabott ruha és stílus ajánló rendszert és egy “virtuális” ruhásszekrényt ajánl a jelenlegi ruhatárunk tárolására egy mobil applikációban.

“Nem véletlen, hogy ez az egyik új helyszínünk, Oroszországban a női vállalkozók aránya európai szinten, olyan magas, hogy a 2017-es Női Vállalkozói Mastercard Index szerint 54 országból 32,6% -kal a negyedik helyen szerepel. A magyarországról kiinduló vállalkozó versenyek tekintetében ez volt az első ilyen típusú verseny Moszkvában, de a felmerülő igények és kapcsolatok további események szervezését is ösztönzik. “ – mondta Müller Tamás a versenysorozat alapítója

A további nemzetközi elődöntőkre szeptembertől lehet számítani, így még a nyári időszak alatt van idő a jelentkezésre azon startupok számára, akik szeretnék más országokban is kipróbálni rátermettségüket, vagy szeretnének kapcsolatot teremteni a helyi startup ökoszisztémával.
További részletek a www.womenstartupcompetition.com weboldalon találhatók.

A Women Startup Competition egy éves verseny olyan startupok számára, amik csapatának legalább 50%-át nők alkotják, vagy női vezetővel rendelkeznek. A verseny azért jött létre, hogy lehetőséget biztosítson női vállalkozóknak és startupjaiknak arra, hogy találkozzanak befektetőkkel, továbbá olyan támogatásban és tanácsadásban részesüljenek, melyet máshol nem kapnának meg. A verseny célja, hogy emelje a nők jelenleg nagyon alacsony arányát az üzleti szférában.

A versenyről a képeket itt találhatók: http://bit.ly/WSCpressPHOTOS

 

Megosztás