107 cég 7,26 milliárd forintot kapott a Hiventures-től

A Hiventures tőkealaptól 2018-ban összesen 7,26 milliárd forint kihelyezésére került sor, amiből 107  vállalkozás kapott segítséget. Ez az összeg 53 inkubációs, 10 magvető és 6 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekciójára volt elegendő.

Idén is töretlen lendülettel folytatja az ígéretes magyar gyökerű startup vállalkozások felkarolását a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő. 2018-ban összesen 7,26 milliárd forint kihelyezésére került sor, amiből 107 színvonalas vállalkozás kapott segítséget. Ez az összeg 53 inkubációs, 10 magvető és 6 növekedési életszakaszban lévő vállalkozás tőkeinjekciójára volt elegendő. Összehasonlításul: 2017-ben 131 vállalkozás részesült összesen 10,2 milliárd forint támogatásban. A kihelyezett források felét mindkét esztendőben az Európai Unió biztosította, GINOP forrásból.
A Hiventures eredményes tevékenysége a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. A kockázati tőkealap-kezelőt harmadik negyedéves tevékenysége alapján két független nemzetközi szervezet – a Dow Jones és a Crunchbase – egyaránt Európában az első, a világon pedig második helyre tette a legaktívabb befektetők rangsorában.
„Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy közel két év alatt felkerültünk a nemzetközi befektetői térképre, már harmadik egymást követő negyedéves riportban említenek minket az európai és nemzetközi kockázati tőkepiacon a TOP3 befektetők között, olyan nagy múltú szervezeteket a hátunk mögött hagyva, mint a Plug and Play, TechStars vagy a Speed Invest. Az aktív kihelyezési volumen mellett folyamatosan törekszünk arra, hogy minél több nemzetközi eseményen vegyünk részt, vagy épp mi magunk szervezzünk olyat, ami a régió innovációs szakmai ökoszisztémáját megmozgatja. A sorban következő ilyen alkalom november 29-én a Pesti Vigadóban megrendezésre kerülő Regional Startup and Innovation Day szakmai eseményünk lesz” – foglalta össze a 2018-as év legfontosabb eseményeit Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója.
A 2018-as év egyik legérdekesebb és legígéretesebb Hiventures befektetése volt az első külföldi ügyfél, a PanIQ Franchising Inc. számára biztosított 245 millió forintos tőkeinjekció, ami a Hiventures növekedési befektetési programján keresztül valósul meg. A szabaduló szobák működtetésére alapított vállalkozás 2014-ben indult, első két saját egységét Hollywoodban és San Franciscoban nyitotta. 2017-től kezdve franchise vállalkozássá alakultak, így ma már 12 egységből áll a hálózatuk. Nemrégiben a PanIQ hozzájárulásával nyitott meg a Neverland Budapest szabaduló szoba komplexum és bár is, amely 6 különböző egységből, közte két darab harmadik generációs szabaduló szobából és egy Virtuális Valóság szobából áll. A létesítmény PanIQ MEGA referencia egység is egyben, amely mintául szolgál a nemzetközi terjeszkedéshez.
A PanIQ Franchising Inc. Magyarországon saját gyártókapacitással rendelkezik, az USA-ban saját projektmenedzsment csapatuk van, a hálózat üzemeltetését 60 munkavállaló végzi. Évente mintegy 150 ezer vendéget szolgálnak ki, a csoport jövőre – a franchise bevételeken felül – 4 millió dolláros forgalommal számol. A Hiventures-től kapott befektetésből megerősítik hazai gyártókapacitásukat, valamint szeretnék felgyorsítani terjeszkedésünket, amelyet reklámanyagokkal, promóciós videókkal és merchandise termékekkel is támogatni fognak.
„Jelenleg 5 helyen épül franchise üzletünk, de idén még négy szerződést szeretnénk kötni. Ezen felül Las Vegasban, Orlandoban és Los Angelesben nyitnánk MEGA egységeket. Néhány éven belül szeretnénk 30-40 aláírt franchise szerződésig eljutni. Ezen felül szeretnénk még 5-10 millió dollár második körös tőkebevonást is elkönyvelni, hogy még több MEGA egységet nyithassunk az Egyesült Államokban. Ezt követően szívesen értékesítenénk a vállalkozásunkat egy szórakoztatóiparban vagy profi franchise operátor szakmai befektetőnek.” – vázolta a PanIQ Franchising Inc. rövid és hosszabb távú terveit a két alapító, Gábossy Ákos és dr. Horváth Patrik.
Idén második alkalommal rendezi meg a Hiventures 2018. november 29-én Budapesten az év legfontosabb kelet-közép európai startup networking eseményét, a Regional Startup and Innovation Day-t. A szakmai előadásokra és workshopokra mintegy 450 vendéget várnak: startupokat, befektetőket, a gazdasági és politikai élet meghatározó szereplőit Magyarországról és a régió más országaiból. Az esti program során a Startup and Innovation Award of Hungary keretében a szakmai zsűri négy kategóriában díjazza a hazai startup sikertörténeteket, utána a Get in the ring! nemzetközi formabontó startup versenyen a Tungsram innovációs kihívásaira keresik az innovatív megoldásokat a versenyző startupok. A Hiventures eddigi befektetései pedig egy interaktív kiállításon mutatkoznak be az érdeklődőknek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..