Digitális Rubik-kockával mutatja be a valós és virtuális világok közti átjárást a Nokia a CES-en

Az 1974-ben feltalált Rubik-kocka világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, viszont statisztikák szerint mindössze az emberek 6%-a tudja kirakni az ikonikussá vált mechanikus, logikai játékot. A Nokia a Las Vegas-i CES-en egy olyan digitális Rubik-kockát mutat be a nagyközönségnek, mely alapból egyszínű – fekete, vagy fehér – a színek pedig egy kiterjesztett valóság szemüvegnek köszönhetően válnak láthatóvá. A budapesti Nokia Bell Labs és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által a FIEK* keretében közösen fejlesztett digitális eszköz ráadásul a virtuális térben segítséget is nyújt a felhasználónak a játék kirakásában.

A valós és a virtuális világ közötti határmezsgye

A Magyarországon fejlesztett digitális Rubik-kocka 3D nyomtatással készül, és számos szenzort tartalmaz, így a kapcsolódó alkalmazás képes érzékelni a kockán végzett valós kézdomozdulatokat, a játék különböző forgatását-tekerését, és ennek megfelelően jeleníti meg az eszközt a kiterjesztett valóságban (AR). Az Az alkalmazott intelligens megoldásoknak és a valós idejű szenzorkommunikációnak köszönhetően a kockán végzett különböző mozdulatok mindössze 20 milliszekundumos késéssel jelenjenek meg a kiterjesztett valóságban, ami azért is kiemelten fontos, mert az emberi agy ezt a mértéket képes kezelni. A valós és virtuális valóság történései közötti nagyobb késés akár rosszulétet is okozhat, mindenesetre semmiképpen sem éreznénk komfortosnak. Az 5G-ben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával pedig akár bőven 10 milliszekundum alá is lecsökkenthető a válaszidő, és ezáltal tovább javítható a felhasználói élmény.

Az 5G ereje

A Nokia Bell Labs és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének közös fejlesztésének célja, hogy demonstrálja az 5G-ben rejlő lehetőségeket. A kiterjesztett valóság alkalmazások nagy számítási kapacitást igénylő, háromdimenziós képeket jelenítenek meg valós időben. Ahhoz, hogy ezeket mobil eszközön, például egy kiterjesztett valóság szemüvegen, keresztül élvezhessük, egy olyan rendszerre van szükség, amelyben a számítási feladatokat egy a felhasználóhoz minél közelebb hozott, nagy grafikai teljesítményű, virtuális számítógép végzi. Az adatok – jelesül a valóságra vetített háromdimenziós kép pedig mobilhálózaton keresztül jutnak el a felhasználó eszközére.

Magyar fejlesztés a világ legnagyobb technológiai show-ján

A virtuális Rubik-kockát a Nokia az Intellel közös standján a világ legjelentősebb technológiai seregszemléjén, a Las Vegas-i CES kiállításon is bemutatja. A meghatározó technológiai újításokat és trendeket bemutató show idén 4500 kiállító céget vonultat fel, a szervezők pedig mintegy 180 ezer látogató (globális technológiai nagyvállalatok döntéshozói, szakújságírók, innovaciós szakemberek) részvételére számítanak a világ minden tájáról. A budapesti fejlesztők számára így hatalmas lehetőség és elismerés, hogy ilyen illusztris társaságban mutathatják be úttörő fejlesztésüket az innováció legnagyobb globális színpadán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..