,,Gazdálkodj okosan! – NAK Agrotech Hackathon” címmel indul innovációs ötletverseny

Az eseményre 2019. február 18-ig várják azoknak a startupoknak, egyetemi-, főiskolai hallgatóknak és pályakezdőknek a jelentkezését, akik új lendületet vinnének a hazai agrárszektor működésébe akár úgy is, hogy nem szakértői a területnek, de kipróbálnák magukat egy eddig ismeretlen terepen.

A mezőgazdaság mind Magyarországon, mind pedig globálisan óriási kihívások elé néz, ami hatással van a környezet állapotára, a gazdaságra, de az egészségre is. A népesség gyarapodása következtében jelentősen nő az élelmiszerek iránti szükséglet, kérdés, hogy a Föld élelmiszer-termelő képessége lépést tud-e tartani a trendekkel úgy, hogy az hosszú távon fenntartható legyen. Világszerte észrevehető tendencia, hogy folyamatosan egyre hatékonyabb gazdálkodási módszerek nyernek teret, melyekkel minél kisebb földterületen egyre több és jobb minőségű élelmiszert tudnak megtermelni. Azonban sokan nem tudnak azonosulni az ágazat kihívásaival, főként a fiatalok nem tudják életpályájukat a szektorban elképzelni. Pedig ez az egyik leggyorsabb ütemben digitalizálódó terület, ahol a mesterséges intelligencia, a high-tech és precíziós technológiák használata már a mindennapok része és sok a kiaknázatlan lehetőség.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) célul tűzte ki azoknak az innovatív megoldásoknak, startup cégeknek és vállalkozó kedvű fiataloknak a felkutatását és felkarolását, akik a mezőgazdaság egyes kihívásait valamilyen rendhagyó megoldással szeretnék orvosolni. Ebben, valamint a NAK által legjobbnak tartott ötletek beépülésében Magyarország vezető innovációs ügynöksége, a Design Terminal nyújt segítséget, melyekkel a hazai mezőgazdaság a következő szintre léphet.

,,A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal által indított kezdeményezés fő célja, hogy a legjobb, legújabb megoldások helyet találjanak maguknak az agrárszektorban, lehetővé téve az ágazat fejlődését.” – mondta az együttműködés kapcsán Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

„Szeretnénk, ha a magyar fiatalok innovatív területként, tehetségük kibontakoztatásának egyik lehetőségeként tekintenének az agráriumra. Ezért dolgozunk együtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával” – tette hozzá Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője.

A két szervezet együttműködésében valósul meg a ,,Gazdálkodj okosan! – NAK Agrotech Hackathon” című innovációs ötletversenyt, amelynek keretében a jelentkezőknek kihívásként a mezőgazdaság hatékonyságának növelésére kell javaslatokat tenniük. Minden számít, ami segíti növelni az ágazat hatékonyságát, így például: mezőgazdasági gépek, a kapott adatok elemzése és felhasználása, szenzorok, új öntözési megoldások, hatékony munkaszervezés, de ide tartozhat bármilyen eszköz, ami segíti a gazdákat, hogy pontosabb, hatékonyabb, környezetkímélőbb gazdálkodást folytassanak. Az automata dróntól az integrátor és a gazda közötti belső kommunikációs platformon keresztül a precíziós gazdálkodásban tanácsot adó chatbotig.

A felmerülő ötleteket a 24 órás hackaton keretein belül a jelentkező csapatok mentorok segítségével tökéletesíthetik, majd a verseny végén kell azt prezentálniuk egy szakmai zsűri előtt. A 24 órás formátum egy rendkívül intenzív, gyors gondolkodási és fejlesztési folyamatot tükröz. Ehhez tematikus workshopok és olyan mentorok, szakemberek, valamint a NAK szakértői gárdája állnak a versenyzők rendelkezésére, akik segítségükre lesznek, ha elakadnak az ötlet kidolgozásában. Az innovációs ötletverseny az első lépése egy olyan hosszabb távú agrárinnovációs programnak, amely segíti a területen érvényesülni kívánó startupok gyors fejlődését és piacra jutását. Az új megoldások emellett jó lehetőséget biztosíthatnak a gazdáknak munkájuk hatékonyságának növelésében is.

Az eseményre 2019. február 18-ig várják a startupok, egyetemi-, főiskolai hallgatók és pályakezdők jelentkezését. A következő hetekben zajlik a kiválasztás és a kiértesítés, 2019. március 22-23-án pedig maga az esemény. A versenyen bemutatott megoldásokat a NAK által delegált szakmai zsűri értékeli, arról pedig a köztestület dönt, hogy szeretne-e további együttműködést a versenyzőkkel. Kimondott cél, hogy a verseny során kiválasztott innovatív megoldások beépüljenek a NAK és hosszú távon a hazai agrárszektor működésébe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..