A MOL is az EIT Digital tagjai között

A MOL-csoport együttműködési megállapodást írt alá az EIT Digitallel, a kétszázötvennél is több tagot tömörítő, a digitális innovációt ösztönző, páneurópai szervezettel, amely épp a napokban hirdette meg éves brüsszeli rendezvényét.

Az EIT Digital az Európai Parlament által létrehozott Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) szerződött partnere. Közel egy évtizede működik együtt partnereivel sikeres üzleti termékek és szolgáltatások létrehozása érdekében technológiai fejlesztések révén. Belépésével a MOL olyan nagyvállalatokhoz csatlakozott mint a Telefónica és a Bosch, illetve Magyarországon az OTP Bank és a Magyar Telekom. A szervezetnek kilenc európai országban és a Szilícium-völgyben vannak irodái, a budapesti az egyetlen a közép-kelet-európai régióban.

Gulyás László, az EIT Digital Hungary ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a MOL taggá válásával a budapesti csomópont 2019-ban már 20 fölötti tagot számlál, beleértve a külső partnereket Szlovéniában, Horvátországban és Bulgáriában. A MOL megjelenésétől többek között az új közlekedési megoldások, az autómegosztás területén várnak innovatív ötleteket, de a régióban komoly szereplőként, a napi 1 millió ügyfelet kiszolgáló cégre az ipar digitális megújulásában is kiemelt szerep várhat.

„A MOL-csoport 2030 stratégiájában megfogalmazott célkitűzéshez, miszerint a MOL a jövőben sokkal nagyobb fókuszt helyez a mobilitásra, és az úton lévők első számú választásává kíván válni, elengedhetetlen, hogy nyissunk az új innovatív technológiák irányába” – fogalmazott Winkler Zsolt, a MOL-csoport Open Innovation Hub-jának vezetője. „A MOL-csoport stratégiai partnerséget kötött korábban az InnoEnergy-vel és az Urban Mobility-vel is, ezekkel az együttműködésekkel, valamint az EIT Digitalhez való csatlakozásunkkal vállalatunk jó úton halad abban, hogy az európai innovációs ökoszisztéma megkerülhetetlen szereplőjévé váljon.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..