Befektetőkre várnak az InnoEnergy támogatását élvező startupok

Izgalmas, napjaink több égető környezetvédelmi problémájára reflektáló innovációs seregszemlét hozott az InnoEnergy hazai energetikai startupok versenyképességét erősítő programjának őszi fordulója. A PRIMER programban résztvevő startupok többek között olyan innovációkkal jelentkeztek, mint a szennyvíztisztítást hatékonyabbá tevő nanobuborék-technológia, a kereskedelmi hajózás környezeti terhelését megzabolázó információs rendszer vagy a másodlagos nyersanyagokból létrehozható kedvező élettani hatásokkal kecsegtető falazóelem. Az InnoEnergy a jövőben is várja a nemzetközi piac meghódítását célul kitűző induló vállalkozásokat ingyenes programjába.

Idén is széles körű érdeklődés övezte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) pártfogásával működő, a fenntartható energiagazdálkodást érintő fejlesztéseket támogató szervezet, az InnoEnergy által szervezett PRIMER programot. Az ősz folyamán szervezett díjmentes angol nyelvű felkészítő programon ezúttal hat vállalkozás teljesítette a 40 órás elméleti és gyakorlati képzést, melyen a startupok képviselői iparági szakértők és tapasztalt mentorok közreműködésével kaptak iránymutatást vállalkozásuk továbbfejlesztésére mind üzleti, mind kommunikációs területen. A program záróeseményén az InnoEnergy befektetők és döntéshozók előtti bemutatkozási lehetőséget biztosított a nemzetközi piacra betörni készülő startupok számára.

A B-Mobility Solutions Kft. az elektromos autózással kapcsolatos ismeretátadást tűzte ki zászlajára. Céljuk, hogy az online és valós életben szervezett tréningjeikkel és oktatásaikkal a magánszemélyek, a gépjárműflottákról döntő vállalati szakemberek és az elektromos autókra specializálódott vagy specializálódni készülő szerelők is olyan naprakész tudás birtokába kerüljenek, amelyekkel megfontolt és tudatos döntéseket hozhatnak.

A Datastart Kft. a nukleáris és egyéb ipari létesítmények fenntartását segítő robotokat tervez és épít, mentesítve az emberi munkaerőt a tevékenységek ellátása közben felmerülő veszélyektől és kiküszöbölendő az esetleges hibáikat.
A Hydroxia csapata az úgynevezett nanobuborék-technológia megalkotásával ad választ a szennyvízkezelés során felmerülő energiahatékonysági problémákra. A különösen finom buborékok alkalmazásával a jelenleg használt módszereknél sokkal hatékonyabb és környezetkímélőbb módon kezelhető a szennyvíz.

Az MG Építész Kft. a XXI. század lakhatási elvárásainak megfelelő falazóelem-családot fejleszt. Innovációjuk, az ásványi alapú „GEObrick” falazóelem égetés és cement hozzáadása nélkül, másodlagos nyersanyagokból létrehozható geopolimer felhasználásával készül. A felhasznált alapanyagoknak és a gyártási technolóigának köszönhetően a GEObrick messzemenőkig alkalmas napjaink környezetvédelmi igényeinek kielégítésére. Tulajdonságai révén az építőelemből kedvező élettani hatásokkal bíró – többek között kipárolgó vegyszertől mentes, hő- és nedvességkontrollal rendelkező – falak emelhetők.

A Nebula 42 csapata a kereskedelmi hajózás globális környezeti terhelésének visszaszorításáért dolgozik. Céljuk egy olyan komplex információs rendszer létrehozása, mely átláthatóbbá és nyomon követhetőbbé teszi a kereskedelmi hajózási vállalatok számára az egyes üzemanyag felhasználási technológiák által kínált alternatívákat.

A Terra Humana Ltd a mezőgazdaság stratégiai jelentőségű alapanyaga, a foszfát pótlására dolgoz ki módszereket, az állattenyésztési iparág egyik mellékterméke, az állati csont felhasználásával. A technológiájukkal létrehozott biomassza a csont kivételes szerkezetének köszönhetően kifejezetten nagy hatékonysággal és széles körben felhasználható.
A PRIMER őszi zárórendezvénye is lehetőséget biztosított a vállalkozók számára a befektetői kapcsolataik bővítésére, de az InnoEnergy programjában való részvétel – mely a nemzetközi befektetői vérkeringésbe csatornázta a vállalkozásokat – önmagában is több, a nemzetközi sikerhez vezető kaput megnyitott a vállalkozások előtt.

A következő képzés 2020 januárjában kezdődik, melyre az InnoEnergy HUB Hungary folyamatosan várja az energetika, a körforgásos gazdaság, a mobilitás, a smart technológia, az energiatárolás, az energiahatékonyság, a megújuló energia iparágakban tevékenykedő, vagy egyéb, a fenntartható világ megteremtését célzó vállalkozások jelentkezését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..