Átírja a trendeket a digitális élményplatformok megjelenése

Az IDC és a Liferay közösen készített tanulmánya szerint 2020-ra a világ legjelentősebb 2000 gyártó vállalatának mintegy 60 százaléka áll át a “smart-manufacturing” elvére és olyan digitális platformokba fog beruházni, amelyek legalább 30 százalékkal képesek növelni bevételeiket.

Mintegy 459 milliárd dollárt fordítanak majd a gyártásban világszerte az infokommunikációra 2022-ben, állítja többek között az IDC és a Liferay 2019-ben közösen készített legfrissebb tanulmánya. A piacelemzési tanulmány továbbá kitér arra, hogy a siker érdekében a vállalatoknak meg kell győzniük ügyfeleiket arról, hogy ők jobb megoldásokat kínálnak versenytársaiknál. A differenciált vevői tapasztalatok összegyűjtése ugyanis a legmagasabb stratégiai-üzleti prioritást jelentik világszerte a cégeknél. Az ügyfélélmények (CX) ugyanis lefedik az ügyfél és a szervezet közötti teljes folyamatot, ezért a gyártóknak érdemes figyelembe venniük üzleti stratégiájuk kidolgozásához, hogyan tehetik skálázhatóvá az igényeket, illetve az ügyfelek visszajelzéseit. Ha egy vállalat egyfajta digitális ökoszisztémát épít a márkája köré, azzal személyreszabott, élmény-alapú megoldásokat kínálhat az ügyfelei számára. Az ügyféltapasztalatok, a mesterséges intelligencia (AI), a Big Data és az Internet of Things (IoT) ötvözése hozzájárulhat egy magasabb szintű ügyfélelégedettséghez, foglalja össze Balogh Zsolt, a Liferay Hungary ügyvezetője.

A gyártóipar kihívásai
Az egyik legfontosabb kihívás, ami a digitalizált “smart-manufacturing” ágazatot érinti, hogyan reagáljanak az ágazati szereplők a növekvő fogyasztói és üzleti igényekre, anélkül, hogy ez akár a legrövidebb időre is negatívan befolyásolná az üzleti teljesítményt. Főleg azért fontos ez az irány, mivel az Ipar 4.0 elvei alapján felépülő gyártási mechanizmusok a világ gazdaságainak húzóerejévé vált. A jövő gyártó vállalatainak tehát olyan fogyasztóközpontú szervezetekké kell alakulniuk, amelyek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális élmények fejlesztésére. “Bár a legtöbb modern vállalat már belefogott a digitális élmény-platformok (DXP) alkalmazásába és integrálásába, mégis csupán egy kis részük csinálja jól. Az újonnan kialakított üzleti felületek és szervezeti modellek azonban csak akkor lesznek működőképesek, ha eleget tesznek a felhasználói elvárásoknak, a külső fogyasztók és az üzleti szervezeten belüli felhasználók szempontjainak. Mindez azért fontos, mivel a DXP-k alkalmazásának legoptimálisabb módja, ha ún. omnichannel, vagyis többcsatornás (web, intranet, mobil és vezetékes kommunikáció, közösségi média felületek, illetve vállalatirányítási platformok összekapcsolása) módon működnek, azaz a létező összes digitális felülettel összehangoltan nyújtanak felhasználói élményt” – fogalmazza meg Balogh Zsolt.
“Az okos gyártási iparág piacvezetőinek tehát azon érdemes elgondolkodniuk, hogyan szerezzék meg az ügyfelek elköteleződését az ügyfélélmények növelésével” – hangsúlyozza Balogh Zsolt. “Az IDC-vel közösen arra kerestük a válaszokat, mit tehetnek a gyártók a legmegfelelőbb élmény biztosítása érdekében” – teszi hozzá.

Új trendek a gyártási iparágban
2020
• 2020-ra a Global 2000 (G2000), világ legjelentősebb vállalatainak mintegy 60 százaléka tervezi, hogy olyan digitális platformokba ruház be, amelyek legalább 30 százalékkal képesek növelni bevételeiket.
• 2020-ra a gyártó cégek több mint 25 százaléka fogja használni az edge computing technológiát, hogy lehetővé tegye a gyorsabb döntéshozatalt és csökkentse az adatkezelési költségeket a gyártás üzleti ökoszisztémájában.
• 2020-ra a G2000 vállalatai a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás módszerének köszönhetően olyan új üzleti modelleket hoznak létre, amelyek legalább 15 százalékkal növelhetik bevételi forrásaikat.

2021
• 2021-re az iparági vállalkozások legalább 30 százaléka használja ki a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségeket az ügyfélszokások elemzéséhez, hogy olyan innovatív vevői élményeket kínáljon, amelyek teljes mértékben az ügyfelek igényeire szabott.
• 2021-re a G2000 gyártó vállalatainak legalább a 20 százaléka csatlakoztatja gyártórobotjainak 30 százalékát felhőplatformokhoz, hogy így növelje a működési hatékonyságát és agilissá alakítsa a gyártási folyamatait.

2022
• 2022-re, a növekvő vevői elvárások miatt az új üzleti modellek egyike, az ún. platformgazdaság miatt a gyártók 25 százaléka hajlik az ágazatközi együttműködésre, amelytől legalább 10 százalékos bevételnövekedést vár.
• 2022-re a vásárlói igények 20 százaléka már arról szól, hogy örömteli, izgalmas, színes és szórakoztató élményre vágynak a digitális multimédia csatornákon keresztül.
• 2022-ig a G2000 gyártók 75 százaléka hoz létre olyan digitális platformokat, amelyek egységesítik a termék- és a gyártási folyamatok adatait.

2024
• 2024-re a gyártási iparág szereplőinek 35 százaléka építi be hálózatába a 3D nyomtatási folyamatokat, amellyel nemcsak az ügyfélélmény javítását érheti el, hanem a logisztikai költségek optimalizálását is.
• 2024-re a szervezetek legalább 45 százaléka képessé válik arra, hogy a “smart-manufacturing” elve alapján beépítse gyártó folyamataiba az Internet of Things (IoT), a mesterséges intelligencia, és a Big Data technológiáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..