Blogzine

Most szinte minden vállalat találhat testre szabott finanszírozási programot

Jelentős összegű és változatos állami hitel- és garanciaprogramok nyíltak meg kedvező feltételekkel az egészségügyi veszélyhelyzet kezelése érdekében. Ezért a reorganizációra szoruló és a beruházást vagy akvizíciót tervező vállalatoknak egyaránt érdemes újragondolni meglévő finanszírozási struktúrájukat. A programok nagy része csak idén év végéig vehető igénybe, ezért fontos most kidolgozni a szükséges üzleti terveket – mondta el Haás László, az EY tőke- és finanszírozási tanácsadással foglalkozó területének vezetője a cég szakmai webináriumán.
A vállalatok egy része számos negatív hatással, és ennek következtében komoly likviditási problémával szembesül, más cégek – piacaik bővülésével párhuzamosan – új beruházásban vagy épp akvizícióban is gondolkodhatnak. A kormányzati, jegybanki programok ennek megfelelően komplexen kezelik a helyzetet: a hitel-, a garancia és a kötvényprogramok együtt, egyidőben jelentek meg, illetve illeszkedtek a kialakult helyzethez frissített terméktájékoztatóval.

A válsággal sújtott cégek stabilitásának és likviditásának biztosítására, illetve a terjeszkedő vállalatok akvizícióira és beruházásaira a Magyar Nemzeti Bank, az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank összesen 4 hitelprogramot, 3 garanciaprogramot és 3 tőkeprogramot indított. Mindez jelentős összegeket tesz elérhetővé: a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá egymagában például 1500 milliárd forintos keretet nyújt KKV-k számára beruházásra, eszköz vásárlásra vagy akár refinanszírozásra. A programok nagy része a közép- és nagyvállalatok számára kínál megoldást, de elérhető kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak szóló hitel és tőkeprogram is. Így minden cég a saját stratégiájához, újraindulási vagy fejlesztési tervéhez, akvizícióhoz, reorganizációhoz kapcsolódóan választhatja ki a számára optimális finanszírozási megoldást.

„A jelenlegi bizonytalan helyzetben kiemelten szükség van üzleti tervre, még akkor is, ha nem tudjuk, mit hoz a jövő. A bankok szívesebben finanszírozzák a likviditási problémákat akár a legrosszabb forgatókönyv esetén is, hiszen látják, hogy a vállalat felmérte, átgondolta a kilábalási tervét, és tudja, hogyan növekedhet a válság után – mondta Haás László. – Minden cégnek érdemes ezért több szcenárióval megtámogatott kilábalási forgatókönyvet készíteni.”

„A megfelelő, hiteles és teljesíthető üzleti terv készítése azért is elengedhetetlen, mert a meghirdetett hitelprogramok esetében a kölcsönöket – főleg a likviditási hiteleket – saját kockázatukra folyósítják a pénzintézetek. Az állami garancia ugyanakkor a korábbiaknál magasabb, akár 50-90 százalék – például az MFB Vis Maior, a Garantiqa Krízis vagy az Eximbank Kárenyhítő garanciaprogramja esetén – ami csökkenti a finanszírozási kockázatot és elősegíti a hitelezést” – tette hozzá Gáspár Barna, az EY tranzakciós tanácsadással foglalkozó területének szakértője.
A legtöbb program kifejezetten kedvező kamat- és garanciafeltételekkel vehető igénybe, és idén december 31-éig vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig érhető el. A szükséges tervek kidolgozása, az igény benyújtása és az elbírálás is időbe telik, érdemes ezért már most elkezdeni a felkészülést.

Megosztás