Blogzine

Széchenyi Alapok: kétmilliárd forint a vasúti árufuvarozás fejlesztésére

Új mozdonyok beszerzésére fordítja a vasúti árufuvarozásban közel kétévtizedes tapasztalattal rendelkező CER Csoport azt a 2,2 milliárd forint összegű tőkebefektetést, amelyben a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető vesz részt. A Pénzügyminisztérium alá tartozó, a hazai KKV-k és nagyvállalatok tőzsdei megjelenését elkötelezetten támogató alapkezelő megteremti annak lehetőségét, hogy a CER Csoport részvényei 2022 végéig bevezetésre kerülhessenek a Budapesti Értéktőzsdén.
Újabb növekedést szolgáló beruházást támogat a kis- és középvállalatok után a nagyvállalati szektor felé nyitó, nemrég stratégiai és arculati megújuláson átment Széchenyi Alapok. Az alapkezelő ezúttal a környező országokban közel húszéves vasúti árufuvarozási tapasztalatot szerzett, forgalmának túlnyomó részét Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban realizáló CER Csoport mellé áll: az ügyfeleit leginkább Európa vasúti szállítmányozó társaságai, valamint vegyipari és más nagy szállítási igényű vállalatok közül toborzó cég 2016-tól átlagosan évi 21 százalékos bővülést ér el a forgalmában, amely 2019 év végére meghaladta a 25 millió eurót.

„Az európai vasúti logisztikai szektorban stratégiai jelentősége van a növekedésnek, a növekedési képességnek a piaci szereplők rendkívül intenzív integrációja miatt. A régió vezető vasúti árufuvarozó társaságaként folyamatosan keressük a fejlődési lehetőségeket, amelynek legfrissebb eredményeként júniusban megkaptuk az engedélyt az ausztriai működéshez, továbbá bejegyezték új, kolozsvári székhelyű cégünket” – mondta Horváth László, a CER Csoport igazgatóságának elnöke.

A 160 főt foglalkoztató cég tavalyi szállítási kapacitása 4 millió tonna felett volt, a 11 saját és 8 bérelt mozdonyból álló flotta azonban nem biztosít elegendő szabad kapacitást. Jelenleg ez a forgalomnövekedés elsődleges korlátja, így a befektetést a mozdonyflotta bővítésére tervezik fordítani. A hagyományos vasúti árufuvarozás mellett klasszikus vasúti és intermodális fuvarozásszervezést és szállítmányozást is végez a CER Csoport, valamint haditechnikai és egyéb speciális szállítási megbízásokat is teljesít.
A fejlesztést abból a 2,2 milliárd forint összegű tőkebefektetésből valósítják meg, amelyet a Széchenyi Alapok és két független piaci társbefektető hajt végre. Az invesztíció hatására a CER Csoport méretben és eredményességben egyaránt számottevő növekedést tervez elérni, saját tőkéjének értéke két éven belül várhatóan meg fogja haladni a 10 milliárd forintot. A társaság tervei szerint 2022 végéig bevezetteti papírjait a BÉT-re.
Az idei horvát terjeszkedést jövőre az osztrák, a lengyel és a román piac követi.

„Ez a befektetés is része annak a törekvésünknek, amellyel a fejlődési potenciállal rendelkező, már ma is jelentős méretű magyar vállalatokat kívánjuk támogatni a külföldi piacszerzésben és a további növekedésben. A mostani pre-IPO-s tőkebefektetéssel a CER Csoport tőzsdei bevezetése elérhetőbb közelségbe kerül. A Széchenyi Alapoknak kiemelten fontos szerepe van abban, hogy befektetései révén minél több hazai közép- és nagyvállalat jusson el a BÉT piacaira. Annak külön örülünk, hogy az utóbbi évtizedekben méltatlanul háttérbe szorult vasúti árufuvarozás új lendületéhez hozzá tudunk járulni” – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

Megosztás