Beindult az őszi startup szezon

A múlt héten egymást érték a rendezvények, események. A hétfőt a First Monday-on töltöttük, csütörtök délelőtt M27 Absolvo-HVCA konferencia volt, illetve aznap este a Bónusz Brigád születésnapját ünnepeltük.

Pörgős hetünk volt múlt héten, láthatóan beindult a budapesti startup élet.

Hétfőn nagyszerű évadnyitóra voltunk hivatalosak. Záboji Péter First Monday elnevezésű rendezvénye ismét összehozta a startup világ legaktívabb szereplőit. A két hónapos nyári szünet után már mindenkinek hiányzott a Brody Ház kellemes hangulata. Péter rendezvényére egyébként most is rengeteg kockázati alaptól érkeztek vendégek, látszott, hogy a Jeremie 2-től hangos a szakma. A Primus, a DayOne, a Portfolion, és a DBH szakemberei láthatóan már az új, seed alapokhoz keresgélik a megfelelő projekteket.

A jelenlevő startupok között az EEF támogatottjai mellett olyan érdekes embereket is találtunk, mint Todi Levente, aki prémium csokigyártásra keres befektetőt, illetve a Miskolci Mobil Weekend győztes csapatának a Wispotnak az üzletfejlesztőjét Patonai Szabolcsot.

A kiváló hangulatú rendezvényen remélhetőleg számos jó kapcsolat született, mert Péter nagyszerű házigazdaként kötötte össze az egymás számára fontos embereket. A First Monday igazi családias eseménye kiváló szezonnyitónak bizonyult.

Kockatőkések egymás között?
A HVCA konferenciáról készült anyagunk részletesen foglakozik a tényekkel, trendekkel. Ennél majdnem hogy érdekesebb, hogy a kávé mellett folyó szakmai viták merre viszik a hazai kockázati tőkefinanszírozást.

A hivatalos programot egy monstre kerekasztal beszélgetés zárta, amelyben féltucat szakember kereste a válaszokat az aktuális kérdésekre. A szakmai szereplőkön kívül meglepő módon elég sok startup szereplő is ellátogatott az eseményre, s így érdekes viták, beszélgetések alakultak ki a közeli jövő változásairól.

Egy kis buli a végére…
Csütörtök este a szakmát egy kicsit a lazítás váltotta fel, az immáron kétéves Bónusz Brigád ünnepelte születésnapját az Akváriumban.

Ahogy azt kell zenével, bulival és tortával mulatott a hazai közösségi vásárlás vezérhajója.

 

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Hazai pálya
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.