BRÉKING: Jeremie II. eredmények, hamarosan (frissítve)
Úgy tudjuk napokon belül megszülethet a Jeremie II. pályázat eredményhirdetése.
Az Insiderblog.hu 3 független forrásból megerősített „insider” információi szerint a jövő héten meglesz a Jeremie II. tőkealap pályázat nyertes cégeinek névsora, azaz remélhetőleg jóval a november 23-ai végső határidő előtt nyilvánosságra is kerül a nyertesek listája.
Hatalmas pletykák mennek a háttérben, de az eddigiek alapján az bizonyos: nagy meglepetésekre (is) lehet számítani.
Persze például politikai kötődését nem is tagadó Töröcskei úr (szakmailag is felkészült) érdekköre is bizonyára kaphat majd a forrásból, méghozzá nyilván a nagyobb alapok valamelyikéből, akár kettőből is.
Úgy tudjuk, hogy az OTP köre és az egyházi vagyont kezelő Portus Buda is az esélyesek közt van számon tartva a Növekedési (3X3 és 3X4,5 milliárd) Alapok esetén.
Magyarán a legnagyobb tülekedés a 2-3 „szabadon maradó” Növekedési Alapért lehet majd, hiszen itt négy-ötszörös a „túljelentkezés”.
A Magvető (Seed) Alapokról sajnos kevés az infó: a 4 helyre legfeljebb 6-8 jelentkező lehet, itt a verseny talán kisebb, kevéssé ádáz lesz.
Maradjatok velünk, amint újabb infónk lesz, közöljük!!!
Micsoda? Az egyházi vagyonból spekulációs tőkét csináltak? Jézus Krisztus forog a sírjában! Ja, ő nem.
Galambtőke