Blogzine

Új magyar startup könyv érkezik

Hozamrafting – Esettanulmányok a magyarországi kockázatitőke-befektetések vad vizeiről című kiadványt június 25-én 10 órától mutatják be a Kossuth Klubban.

Örömteli esemény, ha a kockázatitőke-befektetéseket hazai közönség számára, hazai példákon keresztül bemutató, igazi „hiánypótló” alkotás születik. Hiányról persze valójában nincs szó; inkább adottság, hogy a napjainkban aktivizálódó befektetési környezetben eddig kevés lezárt projekt gyakorlati tapasztalataiba lehetett betekintést nyerni. Most viszont Hozamrafting címmel új kötet jelenik meg, amelynek június 25-i bemutatója után hamarosan többet is megtudhatunk.

A Budapesti Corvinus Egyetem Széchenyi István Szakkollégiumának tagjai kilenc kockázatitőke-befektetés történetét dolgozták fel a projektekben érintett vezetőkkel és szakértőkkel készített interjúk alapján. Az esettanulmányok, amelyek többek között a WizzAir, a Vatera, valamint a JEREMIE program első sikeres kiszállását eredményező Cryo-Innovation eseteit dolgozzák fel, befektetők, vállalkozók, oktatók és diákok, azaz a jelen és a jövő cégépítői és mentorai számára egyaránt értékes tanulságokkal szolgálnak.

A Hozamrafting – Esettanulmányok a magyarországi kockázatitőke-befektetések vad vizeiről című kiadványt június 25-én 10 órától mutatja be a Kossuth Klubban Zsembery Levente, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) Oktatási Bizottságának elnöke, de megszólal Karsai Judit, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint Havran Zsolt, a Széchenyi István Szakkollégium igazgatója is. A kötet a L’Harmattan Kiadó gondozásában készült.

 

Egy kis kedvcsináló a kiadvány hátlapjáról:

„Hová fordulhatnak azon fiatal, gyorsan növekvő hazai vállalkozások, amelyek innovatív tevékenységükből adódóan nagy jövő előtt állnak, ám ehhez jelentős külső forrásra lenne szükségük? E kérdés megválaszolása ma már Magyarországon sem okoz gondot, mivel a kiemelkedő perspektívával rendelkező, tőkére éhes cégek igényeit kielégítő kockázatitőke-piac a rendszerváltást követő húsz év alatt nálunk is megszerveződött. A befektetésekre vonatkozó információkat az iparág szereplői ugyanakkor rendszerint üzleti titokként kezelik, így a kockázati tőke magyarországi működését meglehetős homály fedi.

 

A Széchenyi István Szakkollégium aktív és végzett tagjai Karsai Judit, az MTA KRTK KTI tudományos főmunkatársának közreműködésével ezen információhiány enyhítését tűzték ki célul. A kiadványban olvasható esettanulmányok az érintettekkel folytatott interjúkon alapulnak, ennélfogva friss és releváns adalékkal szolgálnak a kockázati tőkéről szóló, a befektetők és a finanszírozott vállalkozások kapcsolatát, együttműködésének mechanizmusát bemutató korábbi hazai és külföldi publikációkhoz.”

Megosztás