Blogzine

Samsung Galaxy Note7-en dolgozhatnak a Telenor Accelerate programba bejutott csapatok

 

Telenor Accelerate programjába beválasztott öt legizgalmasabb startup csapat tagjai a Samsung jelenleg elérhető csúcsmodelljét, a Galaxy Note7 készüléket kapják ajándékba, ezzel is segítve fejlesztői munkájukat.

A Telenor Magyarország júniusban jelentette be, hogy induló startupokat támogató programot indít Telenor Accelerate néven, amely az első vállalati akcelerációs program Magyarországon. A mobilszolgáltató olyan startupok jelentkezését várja szeptember 5-ig a programra, amelyek még a fejlődés korai szakaszában járnak, de már rendelkeznek internetre csatlakozó termékük prototípusával. A legjobbnak ítélt 5 csapatot a hazai startup világ legelismertebb szakértői, valamint tapasztalt szakemberek 3 hónapon keresztül folyamatos workshopokkal támogatják majd, de a Telenor emellett pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a vállalat nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához is hozzáférést biztosít, így nyújtva lendületet a szükséges fejlődéshez.

 „A Telenor célja, hogy folyamatosan innovatív szolgáltatásokat kínáljon ügyfelei számára. Ezért fontos a fiatal, új ötletekkel teli magyar vállalkozások, startupperek támogatása is számunkra. Örülünk, hogy a Samsung is partnerünk ebben az elképzelésünkben, amely maga is nagy hangsúlyt fektet termékei folyamatos fejlesztésére. Immár együtt segíthetjük ezeket a feltörekvő vállalkozásokat nemzetközi sikereik elérésében” – mondta Takács Zoltán, a Telenor Magyarország innovációért felelős alelnöke.

 A nagy ötletek megvalósítására a dél-koreai mobilgyártó óriás legújabb csúcskészüléke, a Samsung Galaxy Note7 tökéletes eszköz, hiszen egyszerre jegyzettömb, szórakoztató központ és stílusos kiegészítő is.  A Samsung a Telenor stratégiai partnereként elhivatott a feltörekvő startup vállalkozások támogatásában, így innovatív, csúcstechnológiás készüléke tökéletes társ az újszerű ötletek kivitelezésében.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Telenorral együttműködve hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy-egy nagyszerű ötlet innovatív vállalkozássá fejlődjön. Egy saját cég beindítása és sikeres menedzselése embert próbáló feladat, amelyet a továbbfejlesztett S Pennel, íriszszkennerrel, QHD Super AMOLED kijelzővel felszerelt Galaxy Note7 nagyban megkönnyít. Büszkék vagyunk arra, hogy a készülék a Telenor Accelerate programba beválasztott fiatal startupperek munkájához és sikereihez is hozzájárul” – mondta el Nyilas Orsolya, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vállalati kommunikációs vezetője.

 

Megosztás