9 millió a tét! – országos startup-roadshow indul
9 millió forintos befektetést kaphatnak a Startup Campus programban résztvevő vállalkozások!
A Hiventures Állami Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával országos startup roadshow veszi kezdetét, melynek nyitó állomása 2017. március 1-jén, Budapesten lesz.
A rendezvénysorozat célja ismertetni a helyi vállalkozói közösség lehetőségeit az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig. A budapesti eseményen egy Demo day keretén belül bemutatkoznak a Hiventures első startup befektetései, valamint a Társaság új befektetési programjai is.
A Startup Campus egy egyetem bázisú inkubációs program, mely a felsőoktatásban születő, innovatív elképzelések piacra lépését ösztönzi. 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával indult kezdeményezés négy városban mutatkozott be, ahol kétezer fiatal száznyolcvan vállalkozói projektje került a felszínre.
Idén a Hiventures szakmai együttműködésével tovább folytatódik az eseménysorozat hat helyszínen- Budapest, Győr, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és London– várják a kezdő vállalkozók, fiatalok üzleti potenciállal bíró innovatív ötleteit.
A budapesti nyitó eseményre 2017. március 1-jén, a Pannónia u. 32. szám alatt található Mosaik-ban, 17.00 órától kerül sor. A Hiventures által már befektetett startupok projektbemutatóit követően a résztvevők a társaság szakembereivel személyesen is egyeztethetnek a különböző finanszírozási formákról.
A Startup Campus program fővédnöke Dr. Pálinkás József a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, további szakmai együttműködő partner az MFB és az Enterprise Hungary.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni itt lehet.
A roadshow további állomásai:
2017. március 9. (csütörtök) – Győr
2017. március 22. (szerda) – Debrecen
2017. április 5. (szerda) – Miskolc
2017. április 12. (szerda) – Szeged
2017. április 26. (szerda) – Pécs
2017. május 20. (szombat)- London
További információ:
www.startupcampus.hu/road-show
A szervezőről:
Hiventures
A Hiventures az MFB Csoporthoz tartozó, állami tulajdonú kockázati tőketársaság, amely európai uniós és saját forrásból, a mikro-, kis- és középvállalkozásokba történő tőkebefektetéseivel lefedi a fejlesztéspolitikai szempontból releváns inkubációs, magvető és korai (startup) befektetési fázisokat, hozzájárulva a nemzetgazdasági teljesítmény növeléséhez. A Hiventures tevékenységét a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatja szakmailag.
A Hiventures hisz abban, hogy Magyarország a tehetségek országa, ezért elkötelezett a hazai vállalkozásalapítás ösztönzése, a vállalkozói kultúra erősítése és a vállalkozói közösség értékeinek megőrzése mellett. Tevékenységünk során elkötelezettek vagyunk a hazai, illetve régiós tőkepiac szereplőivel való hosszú távú stratégiai együttműködésre. Meggyőződésünk, hogy tevékenységünk nem csak a hazai gazdasági növekedést, ezáltal pedig a munkahelyteremtést segíti majd elő, hanem az általunk finanszírozott vállalkozások nagyban hozzájárulnak majd Magyarország nemzetközi versenyképességének növeléséhez is.
Bővebb információ a www.hiventures.hu weboldalon található.
Enterprise Hungary
Az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. küldetése a hazai startup ökoszisztéma fejlesztése, valamint a startup utánpótlás katalizálása.
A szervezet kiemelt célja a fiatalok vállalkozó kedvének ösztönzése, a hazai felsőoktatásban születő innovatív ötletek megvalósulásának támogatása és a korai fázisú vállalkozások fejlesztése.
KORÁBBI CIKKÜNK A 9 milliós lehetőségről itt:
Itt a lehetőség! Most ezer fiatal vállalkozó valósíthatja meg ötletét!