Blogzine

Innovációra nyertek el 16 milliárd forintot közép-magyarországi vállalkozások

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból  80 közép-magyarországi vállalkozás nyert támogatást  jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új termék, prototípus vagy technológia fejlesztésére.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ma  hirdetett eredményt  a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (VÁLLALATI KFI_16) konstrukció harmadik fordulójában  amelynek keretében közép-magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok nyerhettek el 80–500 millió forint közötti forrást.  A felhívásra a 2017. júliusi benyújtási határidőig 239 pályázat érkezett, ebből 80  projekt összesen több, mint 16 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A most támogatott vállalati innovációs programok a vállalkozások által biztosított önrésszel együtt összességében 26 milliárd forintos költségvetéssel valósulnak meg.

A pályázati program 2016-os meghirdetése óta három fordulóban 300 vállalkozás összesen 48 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.

„A vállalkozások kutatásfejlesztési tevékenységét és innovációit támogató felhívásokban elvárás az újdonságtartalom, a célszerűség, valamint a piacképesség és a nemzetközi versenyképesség” hangsúlyozta Pálinkás József, hozzátéve, hogy a 2015-ben létrejött NKFI Hivatal komplex ösztönzőrendszerben írt ki pályázatokat hazai forrásból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból.   Üzleti ötlet kidolgozására, célzott kutatásokra,  prototípus kifejlesztésére,   a már elkészült termék exportcélú továbbfejlesztésére, továbbá szellemi tulajdonvédelemre, kfi szolgáltatás vásárlására, valamint startup inkubátorok létrehozására hazai és uniós forrásból több mint 40 KFI pályázati konstrukció jelent meg.  2015 óta 3000 projekt, összességében közel 600 milliárd forint keretösszegű, vissza nem térítendő támogatásáról született döntés” mondta el az NKFI Hivatal elnöke, hozzátéve, hogy „a támogatás több mint felét, mintegy 300 milliárd forintot vállalkozások nyerték el”.

A vállalkozások számára jelenleg még nyitott pályázati forrásokról szólva Pálinkás József kiemelte az NKFI Hivatal által kidolgozott koncepciójú,   17 milliárd forintos keretösszeggel megnyílt új pályázati konstrukciót, melyből a mikro-, kis- és középvállalkozások nyerhetnek el 5-15 millió forint összegű támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból.  Ezen a pályázaton azok a vállalkozások indulhatnak, amelyek az önálló kutatásfejlesztési tevékenységhez még nem elég erősek, de teljesítményüket javítani szeretnék új termék vagy szolgáltatás létrehozásával egy mások által kidolgozott innovatív megoldás segítségével.

A vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét támogató konstrukciók között előtérbe kerülnek a hitellel kombinált vagy teljes egészében visszatérítendő, kedvezményes kamatozású pénzügyi eszközök, valamint tőkeprogramok, amelyek keretében összességében 182 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre. Pálinkás József elmondta, hogy uniós társfinanszírozással már elérhető a Nemzeti Technológiai és Szellemi Tulajdon kockázati tőkeprogram, amelynek keretében Magyar Fejlesztési Bank közreműködésével létrehozott nemzeti tőkealap a Hiventures alapkezelőn keresztül eddig mintegy 10 milliárd forint befektetésről született döntés 105 startup vállalkozásba

 

 

Megosztás