Blogzine

Könnyen máshová mehetnek a munkatársaid!

A konzisztens ügyfélélmény nyújtása elképzelhetetlen elkötelezett munkaerő nélkül. Ebből a szempontból aggasztó az ötödik DEVELOR Országos Ügyfélélmény Kutatás vonatkozó eredménye, mely szerint az aktív munkavállalók negyede nyitott a váltásra, 16 százalékuk pedig lényegében álláskeresőnek mondható.
Az elégedett ügyfél az elégedett munkaerővel kezdődik, az elégedett munkavállaló pedig ugyan miért menne máshová? Sajnálatos módon nem ilyen egyszerű a képlet. Egy egészséges vállalat minden körülmények között növekedni akar, fejleszteni a szolgáltatásai színvonalát, a növekedés alapfeltétele pedig a megfelelően képzett munkaerő kellő mennyiségben történő rendelkezésre állása. Nem újdonság, hogy Magyarországon ez egyre nehezebb feladat elé állítja a cégeket, melyek előtt súlyos munkaerőhiány esetén lényegében két lehetőség áll: vagy az elvárt szintnél alacsonyabbról válogatnak, és házon belül valósítják meg a képzést, vagy a konkurencia már bizonyított munkavállalóit próbálják jobb ajánlatokkal elszipkázni.

Az Országos Ügyfélélmény Kutatásból kiderül, hogy az aktív munkavállalók negyede egyáltalán nem zárkózik el a munkahelyváltás lehetősége elől. Ha nem is keres feltétlenül új lehetőségeket, egy jobb ajánlat reményében azért szívesen megméretteti magát a munkaerőpiacon, az önéletrajza megtalálható valamely állásközvetítő cég adatbázisában. Minden negyedik munkavállaló potenciális kilépőnek tekinthető.

A munkáltatók között zajló egyre kiélezettebb harcot tükrözi az a tény is, hogy a munkavállalók egyre kevésbé érzékelnek nehéznek egy esetleges váltást. A megkérdezettek 13 százaléka szerint egyáltalán nem lenne nehéz a jelenlegihez hasonló munkahelyet találnia, de legkevesebb 32 százalékuk is az optimistább tábort erősíti. A 2016-os adatokkal összehasonlítva ez 6 százalékos növekedést jelent, ami igen jelentős változás mindössze egy év alatt.

Megosztás