Blogzine

Közép-Európa legnagyobb energetikai versenye 30.000 eurós fődíjjal csábítja a magyar startupokat

Lassan finiséhez ér a tiszta technológiákkal foglalkozó startup vállalkozások számára meghirdetett energetikai verseny, a PowerUp! Április 19-éig lehet még rá jelentkezni huszonnégy közép-európai országból, köztük hazánkból is. A tét magas. A nagy érdeklődésre való tekintettel az InnoEnergy, mint az esemény szervezője, a 20.000 eurós fődíjat felemelte 30.000 euróra.

Bár a verseny elsősorban az energia szektorra és a tiszta energiára koncentrál, nyitott az olyan megoldások számára is, amelyek a mobilitással, a kiberbiztonsággal, az intelligens városokkal és a légkörbe juttatott káros porrészecskék mennyiségének visszaszorításával foglalkoznak. A széles körű projekt portfólión túl a pénzdíjak is ösztönzést jelenthetnek a nevezéshez a vállalkozások számára. A 30.000 eurós főnyeremény mellett, anyagi juttatásban részesül a második, illetve a harmadik helyezett is (10.000 és 5.000 euró értékben). A legérdekesebb projektek benyújtóit pedig meghívják az InnoEnergy Highway® gyorsító programba is, amelynek keretén belül azok akár további 150.000 eurós támogatást is kaphatnak.

„Mi mások vagyunk, mint a többi, induló vállalkozásokba fektető cég. Nem csak finanszírozzuk, de támogatjuk is a projekteket mindaddig, amíg piacra nem kerülnek. Olyan szolgáltatásokat kínálunk, amelyek a csapatépítéshez, képzéshez, a különböző coaching folyamatokhoz, vagy a mentoráláshoz köthetők. Megkönnyítjük a külső finanszírozó intézményekhez, kockázati tőke hálózatokhoz való hozzáférést, valamint közreműködünk a termék fejlesztésében is. Kutatóintézetekkel és egyetemekkel dolgozunk együtt, így képesek vagyunk mérnökök és egyéb szakértők bevonására is.” – hangsúlyozta Jakub Miler, az InnoEnergy Közép-Európáért felelős vezérigazgatója.

Tavaly a hazai sikeres felkészítést követően a magyar Heatventors nyerte a nemzetközi nagydöntőt Budapesten!

„Azért szeretek az InnoEnergy kollégáival dolgozni, mert egy rendkívül hatékony, a nemzetközi piacra lépést és üzleti stabilitást szem előtt tartó programot nyújtunk, testre szabott formában a vállalkozások számára.” – nyilatkozta Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Magyarország vezetője.
A PowerUp! révén ugyanakkor az InnoEnergy hozzájárul a környezetet érintő, illetve a környezetvédelemhez kapcsolódó fejlesztésekhez is. Jó példa erre a Bin-e projekt, amelyet egy lengyel csapat jegyez. Ők egy olyan okos hulladéktárolót hoztak létre, ami felismeri és magától szortírozza a hulladékot. Eddig több mint száz ilyen készüléket értékesítettek és a közelmúltban tettek szert újabb, csaknem 500.000 eurós támogatásra is.

A Bin-e-hez hasonló sikeres projektindításra mindenkinek megvan az esélye, aki indul ezen a versenyen és jelentkezik rá április 19-ig. A PowerUp! megmérettetésen való részvételhez nincs másra szükség, mint egy prototípusra, egy csapatra és egy kitöltött jelentkezési lapra, amely megtalálható a www.powerup.innoenergy.com honlapon! Az indulók májusban Bootcamp rendezvényeken és országos döntőkön vesznek részt. A helyi győzteseket pedig meghívják Prágába a végső, nagy döntőbe, amelyet június 19-én rendeznek.

Megosztás