BlogzineHazai pálya

Hiventures és Startup Campus – RSID negyedszer, ezúttal online

Nem múlhat el ősz a Regional Startup and Innovation Day (RSID) nélkül: a Hiventures az idén is megrendezte Kelet-Közép-Európa startup ökoszisztémájának legnagyobb eseményét – a COVID-19 miatt ezúttal kizárólag virtuálisan. Get in The Ring pitch párbaj, 500 egyidejű, összesen 2000 megtekintés, 3 kiemelt díjazott, sztár vendégek: Kovács István Kokó, Hosszú Katinka. Oracle for Startups, Speedinvest pitch-ek és Rapid Dating – szóval volt minden, ami kell… Reméljük azért jövőre ismét offline lehet a magyar startup világ legnagyobb, régió-szerte jól ismert, nagy hatású csúcsrendezvénye.

A járványhelyzet most a szervezőket is új megoldásokra inspirálta: különleges digitális látványelemekkel színesítették az előadásokat. Ami viszont nem változott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan neves nemzetközi és hazai előadóktól hallhatott nívós előadásokat a közönség.

„Míg a tavalyi év még a virágzó aranykort jelentette a startup ökoszisztéma számára, az aktuális helyzetben rengeteg, olykor extrém kihívással találták magukat szemben a szereplők. A startupok esetében a túlélés vagy a vállalkozás átalakítása, a befektetők tekintetében a megnövekedett kockázatok kezelése és a portfolió megóvása került a fókuszba” – foglalta össze a helyzetet nyitóbeszédében Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

Hozzátette, hogy „mindemellett a történelem már többször bebizonyította: a krízis egyben lehetőség is, hiszen ambiciózus alkalmat teremt új vállalkozások elindításához, teret nyit az új ötleteknek és az innovációnak. Utóbbira jó példák a digitális megoldásokat fejlesztő startupok, akik megmutatták, hogy egy válság közepén is lehet gyorsan és hatékony skálázódni – fejtette ki Katona Bence. A Hiventures vezérigazgatója a befektetői oldalt elemezve pedig biztatónak nevezte, hogy „bár 2019 hasonló időszakához képest az európai kockázatitőke ügyletek értéke 12%-kal visszaesett, az első negyedév 9,5 milliárd euró értékű befektetései minden idők harmadik legmagasabb adatát jelentik”. A hallgatóságot hasznos útravalóval ellátva kiemelte, hogy „a krízis átvészelésében az alkalmazkodásé a főszerep. Aki az adaptációhoz helyesen méri fel, hogy a terméke, szolgáltatása hosszú távon képes-e a piaci igényeket megválaszolni, majd ennek megfelelően frissíti az üzleti tervét, valamint felkészül a krízis utáni éra növekedési lehetőségeire, az – akárcsak egy teve – hosszú távon, bármilyen kemény körülmények között is képes lesz nagy teljesítményt nyújtani.”

Hasonló derűlátás jellemezte Jason Williamson, az amerikai székhelyű Oracle for Startups és az Oracle for Research alelnökének előadását is, aki szerint a pandémiás időszak rávilágított arra, hogy a startup szektor a virtuális térben is tökéletesen működik, amellyel új távlatok nyílnak meg a világ bármelyik pontjáról érkező ötletek becsatornázásában. „A startup-innovációk jövőjében a nagyvállalatoknak kulcsszerepe van, akik többsége egyrészt örömmel kínál együttműködési lehetőséget, másrészt tökéletes ugródeszkaként szolgálhat az innovatív vállalkozásoknak” – hangsúlyozta a világcég startup programjának vezetője.

Megosztás