Blogzine

MMSZ: Azért dolgozunk, hogy kedvezőbb feltételeket biztosítsunk műanyagipari szereplők számára

Alig telt el idő a koronavírus-világjárvány következtében kialakult válság óta, azóta pedig már a szomszéd országban zajló háború nehezíti meg a műanyagipari szereplők életét. A Magyar Műanyagipari Szövetség alelnökei szerint a 2023-as esztendő is nehéz lesz, de szeretnék a munkájukat az eddig elért eredményekkel és tapasztalatokkal együtt, még nagyobb és szélesebb körben folytatni, kiemelten foglalkozni a műanyagipar előtt álló gazdasági nehézségekkel, kihívásokkal, és minden rendelkezésre álló eszközzel képviselni az iparágban tevékenykedő vállalatokat, valamint kiemelni a műanyag fontosságát és szerepét a jövőben.

„Egy ilyen évnek, amely mögöttünk van, nem lehet hagyományos évértékelője” – ezzel a felütéssel kezdte meg beszámolóját a Magyar Műanyagipari Szövetség üzletfejlesztéssel és külkapcsolatokkal foglalkozó alelnöke, Holló László, a Raven Invest Kft. ügyvezetője.

Merthogy az üzletfejlesztést és a külkapcsolatokat kellene értékelniük egy olyan világban, ahol járványügyi korlátozások nehezítik az üzleti érintkezést, egy olyan országban, amelynek határához közel háború dúl és az üzleti partneri rendszere önkorlátozásokat vezet be, az üzleti életet nehezítő feltételeket teremt. „A magyar vállalkozások vezetését alapvetően befolyásolta az erősen változó feltételekhez való alkalmazkodás, az emelkedő árak, a bérigények növekedése, az energiaárak kezelhetetlensége. Ebben a környezetben kellett a tagvállalatainknak és az MMSZ választott képviselőinek – saját vállalkozásaik mellett – az üzletfejlesztést és a külkapcsolatok rendszerét fejleszteni” – olvasható a polimerek.hu-n megjelent írásban.

Sikerült a magyar műanyagipar érdekeinek  megfelelő javaslatokat a megfelelő célpontokhoz eljuttatni

A Magyar Műanyagipari Szövetség elnöksége – a nehezített körülmények között is – kereste a lehetőséget az államigazgatási szervekkel való kapcsolat felvételére. Ezek a törekvések az elmúlt években kisebb-nagyobb sikereket eredményeztek, de sajnos a gyakori átszervezések, a feladatkörök átcsoportosítása miatt újra és újra meg kellett találni azokat a személyeket, akik érdemben foglalkoztak az ügyeikkel: többek között a vállalkozások gazdálkodásának támogatását célzó különböző pályázatok javaslataival, véleményezéseivel, a vállalkozások gazdálkodását, működését, a munkavállalás körülményeit befolyásoló törvényi változások véleményezéseivel, a kiemelt ügyek kezelésével.

„Összességében elmondható, hogy tagvállalataink kapcsolatait is felhasználva sikerült a magyar műanyagipar érdekeinek megfelelő javaslatainkat  a megfelelő kormányzati célpontoknak eljuttatni, és a körülmények rendkívül kedvezőtlen alakulása ellenére a kormányzat sokszor figyelembe vette és beépítette javaslatainkat a rendelkezésekbe” – mondja az alelnök.

Emellett tovább dolgoztak az online piactér létrehozásán is. Előkészítették a platform bevezetését, az indulással azonban szeretnék megvárni a jelenleginél kedvezőbb piaci- és reálfolyamatokat.

„A tagvállalataink piaci szereplését évek óta támogatjuk a fontosabb kiállításokon való részvétel megszervezésével. Ezek sorából kiemelkedik a K 2022 düsseldorfi műanyagipari világkiállítás, amelyen a megjelenésen kívül egy Magyar Esttel is igyekeztünk a vállalkozásaink kapcsolatrendszerét bővíteni” – teszi hozzá Holló László.

Megosztás