Kiadó raktár – lehetőség a fejlődésre
A kereskedelemmel és/vagy szállítmányozással foglalkozó cégek számára a megfelelő logisztikai folyamatok kialakítása nélkül a mindennapi működés is nehéz lenne. Épp ezért fontos, hogy a termékeket megfelelő helyen, rendszerezetten és biztonságosan tárolják.
Rendszerezett sebesség
Napjainkra a mindennapok lényegében összes területe elképesztő módon felgyorsult, melyben természetesen óriási szerepet játszik a technológiai fejlődés is. Ezek a tendenciák pedig a vásárlás, a kereskedelem területén is éreztetik hatásukat, hiszen mindenki a lehető leggyorsabbak szeretne hozzájutni a termékekhez még akkor is, ha azért már egy üzletbe sem hajlandó elmenni, hanem inkább online szeretné intézni a beszerzést. Ez pedig a cégeket is komoly kihívás elé állítja.
A gördülékeny logisztikai folyamatok mindig is kiemelt szerepet játszottak az ilyen profillal rendelkező vállalkozások sikerében, mára azonban talán az eddiginél is fontosabb, hogy a termékek a lehető leggyorsabban célba érjenek, akár közvetlenül a felhasználókhoz, akár a forgalmazást biztosító üzletekhez. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő méretű raktárkészlet, aminek a rendszerezése és biztonságos tárolása újabb feladat. Egy kiadó raktár azonban optimális megoldás lehet.
Tárolás és hozzáférhetőség
A raktár bérlés természetesen egyáltalán nem új lehetőség, hiszen az ilyen jellegű épületek többsége már legalább évtizedes múltra tekint vissza. Sőt, lényegében bármilyen nagyobb alapterületű ingatlan használható raktárnak, amennyiben meg tudjuk oldani az áruk megfelelő tárolási rendszerének kialakítását. A rohamosan fejlődő technológia mellett tulajdonképpen viszonylag meglepőnek mondható, hogy a tárolásra továbbra is ezek az egyszerű épületek jelentik a legjobb megoldást.
Az áruk leltározása és rendszerezése ma már persze sokkal korszerűbb mint egykor és akár egyszerű kódok alapján is olyan digitális adatbázis építhető ki, melynek kezelése a logisztikai folyamatokat is leegyszerűsítheti. Egy kiadó raktár tehát lényegében teret ad a fejlődésnek a szó szoros és átvitt értelmében is. Egy átlátható, könnyen hozzáférhető és egyszerűen mozdítható raktárkészlet ugyanis a gördülékeny áruforgalom talán legfontosabb alappillére.
Tér a fejlődésre
Egy kezdő vállalkozás számára természetesen először nehéz lehet pontosan felmérni, hogy mekkora tároló területre van szüksége a megfelelő folyamatok kialakításához. Ez valóban egy hosszabb tapasztalatszerzési folyamat, ám idővel mindenki beletanul a logisztikai e részébe is. A raktár bérlés kapcsán ráadásul fontos megjegyezni azt is, hogy ahogy növekszik a vállalkozásunk, úgy költöztethetjük az árukészletet is egyre nagyobb raktárakba, hiszen a bérlési konstrukciók rugalmassága sokszor ezt is leegyszerűsíti.
Az In-Management portfóliójába tartozó ingatlanok lefedettsége ráadásul országos, így egy kiadó raktár Budapest környékén csupán egy opció a sok közül. Adott esetben pedig akár arra is lehetőség van, hogy egy vállalat az ország több pontján bérel raktárt, ezáltal még nagyobb lefedettséget biztosítva, tovább optimalizálva és gyorsítva a szállítmányozás lépéseit. Egy kiadó raktár tehát nem csak egy egyszerű tárolóegység, hanem a belépő a sikeres vállalkozások közé.
*
Olvasd rendszeresen az Insiderblog.hu szakmai portálunk cikkei mellett az Insidernews.hu innovációs portálunk innovációs híreit is!