Blogzine

Az űripar befektetői szemmel: mit lehet kezdeni 10 000 euróval?

A SpaceX 2026. június 12-én a Nasdaqra lépett, és a történelem legnagyobb tőzsdei bevezetésével 75 milliárd dollárt vont be. Ezzel az űripar meghatározó szereplője is elérhetővé vált bárki számára, akinek van értékpapírszámlája.

(Elöljáróban: Ez a cikk Boros Áronnak, a Stradamus Zrt. vezérigazgatójának a személyes látásmódját és megfigyeléseit mutatja be az űripar egészéről. A cikk egy szektorszintű áttekintés. Nem nyújt befektetési tanácsadást semmilyen konkrét részvényre vagy kibocsátóra vonatkozóan, nem tartalmaz vételi, tartási vagy eladási javaslatot, és nem fogalmaz meg véleményt egyetlen egyedi vállalat értékéről vagy kilátásairól sem. Kérjük, olvassa el a cikk végén található teljes jogi nyilatkozatot is.)

A leggyakoribb kérdés, amit azóta kapok: hogyan lehet kisebb összeggel, magánszemélyként részt venni ebben a szektorban? Ez a cikk erre ad keretet: mely alterületeket érdemes figyelni, milyen hozam- és kockázati kép tartozik hozzájuk, és milyen utakon érhető el a szektor nagyjából 10 000 eurós nagyságrendig.

A rövid válasz: ma már több tucat űripari cég és beszállító forog szabályozott tőzsdén, és jelentős részük a lakossági befektetési alkalmazásokban is megtalálható. A cikk iparági áttekintés, nem befektetési ajánlás; a részleteket lásd a végén.

Miért most?

A globális űrgazdaság a World Economic Forum és a McKinsey 2024-es tanulmánya szerint a 2023-as 630 milliárd dollárról 2035-re 1 800 milliárd dollárra nőhet. Ez évi nagyjából 9%-os bővülés, a világgazdaság várt növekedési ütemének közel kétszerese. Ugyanez a tanulmány 1 400 és 2 300 milliárd dollár közötti sávot ad meg a pesszimista és az optimista forgatókönyvre.

Három folyamat hajtja a növekedést:

  • Zuhanó indítási költség. Az újrahasznosítható rakéták miatt olcsóbb pályára juttatni a hasznos terhet, ami új üzleti modelleket tesz életképessé.
  • Állami és védelmi kereslet. Az Egyesült Államok és Európa is növeli az űrvédelmi kiadásait, ami kiszámítható megrendelésállományt ad a szektor egy részének.
  • Tőkepiaci momentum. 2025–2026-ban egymás után léptek tőzsdére űripari cégek (Voyager, Firefly, York Space Systems, SpaceX), így a szektor már nem csak kockázatitőke-alapokon keresztül érhető el.

Személyes véleményem szerint tízéves időtávon az űripar az egyik legérdekesebb növekedési terület. Ez a szektor egészére vonatkozó meggyőződés, nem egyes cégek részvényeire vonatkozó várakozás.

Négy alterület, amit érdemes figyelni

1. Indítás és űrszállítás
Ez a szektor infrastruktúrája: minden más üzleti modell azon múlik, mennyiért és milyen gyakran lehet pályára jutni. A piac erősen koncentrált, kevés szereplő rendelkezik bizonyított, rendszeresen repülő hordozóval. A belépési korlát magas, a fejlesztési ciklus hosszú és tőkeigényes, egy-egy sikertelen indítás pedig hónapokra visszavetheti a programot.

2. Műholdas kommunikáció és földmegfigyelés
Ma itt keletkezik az űripar kereskedelmi árbevételének legnagyobb része: szélessávú internet, közvetlen mobilkapcsolat, képalkotás és adatelemzés. A terület érettebb, sok cégnek van visszatérő előfizetéses vagy állami szerződéses bevétele. A kockázat a kapacitásverseny: a nagy konstellációk árnyomást gyakorolnak a hagyományos üzemeltetőkre.

3. Űrállomások és pályán belüli infrastruktúra
A Nemzetközi Űrállomást a tervek szerint 2030 körül vonják ki, az utódlásért kereskedelmi szereplők versenyeznek. Ide tartozik az űrbeli gyártás, a műholdszerviz és a holdi logisztika is. A terület nagy része még bevétel előtti fázisban van, és erősen függ a NASA és más űrügynökségek megrendeléseitől. A szereplők többsége magáncég.

4. Orbitális számítási és AI-infrastruktúra
A legfiatalabb terület. A földi adatközpontok energia- és hűtésigénye miatt több cég vizsgálja, hogy a számítási kapacitás egy része pályára telepíthető-e. Az első kísérleti hardverek már működnek, de a gazdaságosság nem bizonyított: iparági számítások szerint az orbitális számítás ma még többszörösen drágább a földinél. A kereskedelmi léptékű működést az elemzések 2028–2030 utánra teszik. Tőzsdén ez a terület jellemzően csak közvetve, a chip-, optikai és anyagtechnológiai beszállítókon keresztül jelenik meg.

Hozamvárakozások és kockázatok

Az iparág növekedése és a részvényesi hozam két külön dolog. A 9% körüli éves piacbővülés a szektor bevételeire vonatkozó becslés; abból, hogy egy piac nő, nem következik, hogy az adott pillanatban jegyzett cégek részvényesei is ennyit keresnek.

A fiatal, tőkeigényes iparágak története alapján három dologra érdemes számítani:

  • Erősen szóródó eredmények. Jellemzően néhány nyertes adja a szektor értékteremtésének nagy részét, miközben a cégek jelentős hányada alulteljesít vagy eltűnik.
  • Nagy kilengések. A York Space Systems 2026 januárjában 34 dolláros kibocsátási áron lépett tőzsdére, júliusban 19 dollár alatt forgott, az elmúlt egy év mélypontja pedig 7,45 dollár volt. A Voyager Technologies árfolyama 2025 júniusában az első kereskedési napon több mint 80%-kal zárt a kibocsátási ár felett. Ezek tények, nem előrejelzések; azt mutatják, mekkora mozgások férnek bele néhány hónapba.
  • Hosszú kifutás. A cégek többsége veszteséges, a megtérülés évekkel a beruházás után jelentkezik, közben újabb tőkebevonások hígíthatják a részvényeseket.

A főbb kockázatok:

 

Aki ebbe a szektorba fektet, annak a tőke jelentős részének, szélsőséges esetben, egészének elvesztésével is számolnia kell.

Mit lehet kezdeni 10 000 euróval?

A 10 000 euró nem cél, hanem felső korlátja annak, aki először ismerkedik a szektorral. A logika egyszerű: akkora összeg legyen, amelynek az elvesztése kellemetlen, de nem változtat az életeden.

Néhány általános elv, amelyet magas kockázatú, tematikus kitettségnél a szakirodalom és a gyakorlat egyaránt alátámaszt:

1. Csak a nélkülözhető pénz. Ami tíz éven belül kellhet lakásra, tartalékra vagy nyugdíjra, annak nem itt a helye.

2. Kis hányad a teljes megtakarításból. Egy tematikus szektor a portfólió kiegészítője, nem az alapja.

3. Szórás egyetlen tét helyett. Mivel előre nem tudható, melyik cég lesz nyertes, a kitettség több szereplő és több alterület között oszlik meg. Aki nem akar egyedi cégeket választani, annak tőzsdén kereskedett tematikus alapok (ETF-ek) is léteznek.

4. Időben elosztott belépés. A részletekben történő vásárlás csökkenti annak a kockázatát, hogy valaki éppen egy csúcson száll be.

5. Tízéves szemlélet. Aki egy 50%-os visszaesésnél eladna, annak ez a szektor valószínűleg nem való.

Hogy ezek közül mi illik egy adott ember helyzetéhez, az az egyéni körülményektől függ. Ehhez engedéllyel rendelkező befektetési tanácsadó tud személyre szabott segítséget adni.

A nehezebb út: kockázatitőke-alapok

A tőzsde a szektor egyik felét mutatja. A legkorábbi fázisú és gyakran legérdekesebb technológiák (kereskedelmi űrállomások, orbitális számítás, űrbeli gyártás) ma jellemzően magáncégeknél vannak. Ezekhez a kockázatitőke-alapok befektetési jegyein keresztül lehet hozzáférni.
Ez szélesebb befektetési spektrumot ad, de más műfaj: jellemzően 100 000 euró feletti belépési küszöb, nyolc-tíz éves lekötés, éves alapkezelési díj és sikerdíj, valamint minősített vagy szakmai befektetői státusz. Erről a következő cikkben írok részletesen.

Piaci térkép: kik vannak tőzsdén?

A lentebbi, angol nyelvű linken található lista azt mutatja meg, mely űripari cégek és beszállítók részvényei forognak szabályozott piacon 2026 októberében.
A cikk tárgya a négy alterület; a cégek az egyes alterületek szereplőiként, példaként szerepelnek. A lista nem válogatás, nem rangsor és nem teljes körű. A szereplés nem jelent véleményt egyik cég értékéről vagy kilátásairól sem.

További részleteket, így a teljes táblázatot lásd az alábbi insiderspace.eu cikkben, angol nyelven:
https://insiderspace.eu/the-space-industry-through-an-investors-eyes-what-can-you-do-with-e10000/

 

Közzétételek és jogi nyilatkozat

Készítette: Boros Áron, CEO, Stradamus Zrt. 2026. október 7.

Érdekeltségek: A szerző (a Stradamus Zrt. nem érintett) a cikk lezárásakor rendelkezik pozícióval a néhány kibocsátókban, azonban nem áll velük üzleti kapcsolatban.

Jogi nyilatkozat: A cikk általános iparági tájékoztatás és a szerző szektorszintű véleménye. Nem minősül befektetési tanácsadásnak, befektetési elemzésnek vagy az 596/2014/EU rendelet szerinti befektetési ajánlásnak, és nem tartalmaz egyetlen pénzügyi eszközre vagy kibocsátóra vonatkozó vételi, tartási vagy eladási javaslatot, sem árfolyam- vagy értékbecslést.

A megnevezett cégek felsorolása kizárólag a piac szerkezetét szemlélteti. A múltbeli árfolyamadatok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. A befektetés kockázattal jár, a befektetett tőke részben vagy egészben elveszhet. Döntés előtt kérje engedéllyel rendelkező befektetési tanácsadó segítségét.

Források:

Megosztás