Hazai pálya

Tavaszi konf-ok – csökkenő érdeklődés?

„Sok a vadász és kevés a fóka” – hallottam annak kapcsán egy véleményt, hogy a tegnapi nap két eseményén miért is voltak olyan kevesen. Legalábbis a két évvel ezelőtti tömeghez képest. Smartmobil és Singularity konf volt tegnap.

Itt előre megjegyzem, hogy előbbin nem voltam, csak azok véleményét tudom közvetíteni, akik onnan jöttek át a Singularity konf-ra. (Utóbbin voltam) És a véleményhez hozzátartozik megemlíteni, hogy mindkettőn 2 éve még nagy tömeg volt. Mi lehet az oka az érdeklődés csökkenésének? Ezekről beszélgettünk, polemizáltunk többekkel a Singularity tegnapi fogadásán.

Próbálom az okokat listázni, részrehajlás nélkül és mások véleményeit listázva (kb. tucatnyi szakmabelivel beszélgettem):

1 – Egyre többen látogatnak el a nagy nemzetközi start-up eseményekre és konferenciákra, amelyek ugyan erősen fizetősek (pl. eur 500 = Pioneers Bécsben) mégis a pénzért rengeteg piacvezetőt lehet élőben meghallgatni. Ez olyasmi lehet, mint amikor Párizsig, vagy Bécsig elment koncertezni a Rolling Stones, de már Budapestig nem… A mostani start-up vagy tech-sztárok lényegében Bécsig mennek, a közönség ott tudja őket megfizetni. Itt vagy nincs fizetőképes kereslet, vagy csak így alakult…

Smartmobil 2015 - itt azért sokan vannak! Igaz ebből még kígyózó sor nem lehetett, mint 2-3 éve
Smartmobil 2015 – itt azért sokan vannak! Igaz ebből még kígyózó sor nem lehetett, mint 2-3 éve

2 – Nincs igazi szakmai tétje, vagy kihívása (= izgalma?) a mostani konferenciának. Az egyik befektető, aki a Smartmobilon a kerekasztalban volt és átjőve a Singularity konf-ra, szomorúan panaszkodott, hogy a teremben alig voltak bent a beszélgetés alatt, mert mindenki kint az előtérben beszélgetett. És ez neki, mint szereplőnek nagyon zavaró és negligáló volt. Ennek ellenére egy külföldi konferencián akár az előadóterem lépcsőjén ülve hallgatják az előadásokat, vitákat – olyan nagy az érdeklődés. Az okot lehet az érdektelen vagy rossz témaválasztásban keresni? Vagy csak nem akar tanulni, fejlődni a hallgatóság?

20150409_182927
2015: Singularity konf – a sorok magukért beszélnek…

(2013-ban az Akadémián készült fotók, akkor a Singularity telt házat vitt 2000 eurós jegyárral. Igaz a világ krémje itt volt! Fotók: David Orban, US)

2013, Szabó Csaba tömegeket mozgatott meg. 2015-ben a Stanfordon tanul, a 2015-s konferenciára nem tudott eljönni.
2013, Szabó Csaba tömegeket mozgatott meg. 2015-ben a Stanfordon tanul, a 2015-s konferenciára nem tudott eljönni.
Így nézett ki 2013-ban a nézőtér. (De ide berakhatnánk a 2013-as Design Terminal-beli versenyt is. Ott is tömegek voltak.)
Így nézett ki 2013-ban a nézőtér. (De ide berakhatnánk a 2013-as Design Terminal-beli versenyt is. Ott is tömegek voltak.)

 

3 – A Smartmobil 2015-n állítólag 1,5-2 órás (!) csúszás volt. Ez is szétzilálja a hallgatóságot. A Singularity konf-on nem tapasztaltunk ilyet. A pontosság és kiszámíthatóság fontos eleme egy „fizetős” konferenciának, hiszen így bárki lemaradhat a számára fontos témáról. Ezt igazából nem értjük, hogy szervezésileg „miként jöhet össze”.

4 – Kiüresedtek bizonyos gondolatok: „a start-up divat kifújt”, „ugyanazok a személyek járnak a közösségi eseményekre” vagy  „aki dolgozik, annak nincs ideje konferenciára járni” – ilyen véleményeket is hallottam. Leírom ezeket, de mindegyikét nem osztom.

5L előadása a Smartmobilon. Őt már rengeteg konf-on láttuk, visszatérő szereplő.
5L előadása a Smartmobilon. Őt már rengeteg konf-on láttuk, visszatérő szereplő.

5 – A Singularity 2015 kapcsán elhangzott ez a vélemény is: „nem volt magyar csapat” és emiatt nem érdekes a verseny (lásd magyar ajkú erdélyi start-up viszont volt!)

6 – „Igazából már csak az ügynökségek mennek el egy konferenciára” – mondta valaki. „Ez nem igaz! Már nekik sincs pénzük ilyesmire!” – tromfolta egy másik. Igen, néha azt tapasztalja a magyar konferencián megfordulva az ember, hogy sok „kevésbé potens” és jobbára a kajáért, buliért sorba álló közönség zsibong a folyosókon. Bent a termekben pedig alig néhányan lézengenek. A közönség soraiban jegyzetelő, figyelve koncentráló embert pedig alig látni. Azaz nagy a különbség a tartalomra vágyók mini csapata és a kapcsolatot építeni akaró tömegek (= hordák?) között. Holott vélhetően egy jó szakmai konferenciának mindkét közönséget ki kell szolgálnia.

—-

Nos ez volt 2015 tavaszi konferencia-felhozatala, részben start-up témában.

Vajon a fenti 6 pontból melyik lehet az igaz? Vagy egyszerre több is valós lehet? Mi a véleményetek? Ti is ezt tapasztaltátok?

Ha tudtok más okokat, kérem írjátok le a Face-n kommentben vagy itt. Kíváncsiak vagyunk a véleményekre!

 

(Fotók forrása: Face megosztás Papp László, AS Services, 5L start-up)

 

 

Megosztás