Új kutatóközpontot nyit a GE Szegeden

Már korábban is dolgoztak fejlesztők Szegeden a GE Healthcare-nek, az eddigi 20 fős csapat további 30 fővel bővül, miután modern irodába költöznek. A dél-magyar egyetemi városban nemzetközi szintű orvosi képalkotó szoftverek fejlesztésével, és azok elméleti hátterének kutatásával foglalkoznak a magyar szakemberek, és az eddigi magas szintű munka elismerése a jelentős bővülés. Emellett az amerikai cég a nemzetközileg legmagasabban jegyzett magyar egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel hosszú távú stratégiai szerződést írt alá annak érdekében, hogy közös kutatás-fejlesztési projektek valósulhassanak meg.

„A cél a rák elleni küzdelem. Az egészségügyi szakemberek munkáját olyan fejlett képalkotó szoftverekkel segítjük, amelyekkel az orvosok a kóros elváltozásokat korábban és pontosabban diagnosztizálhatják. Így eredményesebb kezelést tudnak biztosítani, amivel egyrészt javítják a betegek életkilátásait, másrészt csökkentik az egészségügy költségeit. Ezek a termékek a világ összes országában a legmagasabb minőséget képviselik. Hazánkban pedig a régiónkra jellemző kardiológiai és onkológiai népegészségügyi helyzet miatt különösen fontos szerepük van” – hangsúlyozta Dr. Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési vezérigazgatója.

A GE Healthcare 2007-ben alapította meg a szegedi kutatás és fejlesztési részlegét az Egyetemi Klinika Parkban. A kezdetben háromfős csoport öt esztendős sikeres működése során folyamatosan bővítette tevékenységét és növelte az alkalmazott kutatók számát. A fejlődés ma bejelentett legújabb állomása a 430 négyzetméter alapterületű iroda Szegeden, ahol további 30 magasan képzett fejlesztői munkahely kialakítására lesz lehetőség. Az új kutatóközpontot egy külsőleg patinás, a szegedi belváros arculatához hűen illeszkedő épületben alakították ki. Ugyanakkor belső berendezése modern, amely ideális környezetet teremt a kreatív fejlesztések sikerre viteléhez. Különös egybeesés, hogy az épület alapkőletétele és a General Electric vállalat alapítása egyaránt 120 éve, 1892-ben történt.

„A szegedi kutatóközpont fiatalos csapata részben tapasztalt szoftvertervezőkből, részben a Szegedi Tudományegyetemen nemrég végzett programozó matematikusokból, műszaki informatikusokból áll. Több fejlesztőnknek már nemzetközileg jegyzett publikációja és szabadalma is van” – mutatta be csapatát Dr. Fidrich Márta, a GE Healthcare szegedi kutatóközpontjának vezetője. Hozzátette továbbá, hogy a projektek eddig elért tudományos eredményét mi sem bizonyítja jobban, mint a radiológiai és sebészeti konferenciákon világszerte elért sikerek. „A GE Healthcare új szegedi kutató-fejlesztő központjának feladata a jövőbeli termékek tudományos megalapozása és az új szoftver termékek kifejlesztése” – mondta Dr. Fidrich Márta.

A Szegedi Tudományegyetem és a GE Healthcare által megkötött stratégiai együttműködés keretében az egyetemi klinikák szakorvosai tudásukkal, ötleteikkel támogatják a GE Healthcare orvosi termékfejlesztéseit. A vállalat és az egyetem a jövőben induló orvosi szoftvertechnológiai tárgyú kutatási és fejlesztési projektekben partnerként előnyben részesíti egymást. A cég szakemberei vendégoktatóként támogatják az egyetemen folyó képzést, valamint a vállalat ösztöndíjat is biztosít az egyetem mester- és doktori képzésben résztvevő hallgatóinak és a hallgatók egyetemi témavezetőinek a vállalat által fontosnak tartott ipari kutatási és fejlesztési projektekben való részvételre. „Az együttműködés eredményeképp az egyetemünk klinikáinak nemzetközileg is elismert szakorvosai a GE Healthcare termékeinek fejlesztését ötleteikkel, visszajelzéseikkel és klinikai próbákkal teszik kiemelkedővé. Tulajdonképpen így ők is formálják a GE Healthcare világszerte orvosok ezrei által használt életmentő eszközeit” – nyilatkozott Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine, Hazai pálya
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.