BlogzineHazai pályaPiaci füles

Holnaptól tőzsdén az Optisoft

Az egészségügyi informatikai rendszereket fejlesztő Optisoft Nyrt. tőzsdei bevezetésre szóló kérelmét a felügyelet november 28-án jóváhagyta. Ezzel holnaptól új szereplővel bővül a Budapesti Értéktőzsdén elérhető IT-cégek köre.

A Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájába kérte bevezetését (pontos nevén) az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt.

A magyar tulajdonú IT-cég eddigi három üzletágát kívánja megerősíteni egy újabb területtel, melynél a tőzsdei jelenléttel járó előnyöknek komoly hozzáadott értéket tulajdonítanak. „A transzparencia, a tőzsdei jelenléthez kapcsolódó respekt, és nem utolsósorban a későbbi forrásbevonás lehetősége fontos tényezők lesznek a magyar egészségügy modernizálását célzó informatikai megbízásaink elnyerésében és kivitelezésében.” – mondta el a bevezetés kapcsán Semerédy Péter, az Optisoft igazgatótanácsának elnöke.

Semerédy Péter, az Optisoft igazgatótanácsának elnöke

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő fővárosi IT-cég jelentős szereplője volt a hazai kettős szintű bankrendszer infrastrukturális kialakításában. A társaság munkatársai a létrejött kereskedelmi bankok legjelentősebb szereplőinél folytattak szoftverfejlesztési és rendszer-bevezetési munkákat, majd 1990-től ezeket a munkákat az Optisoft keretében látták el.

Nevükhöz köthető például az Országos Kereskedelmi és Hitelbank (OKHB), a Dunabank, a Postabank, és az IBUSZ Bank szoftverrel való ellátása; az OKHB esetében a 80 bankfiók induláskori rendszerének szállítása, a Dunabanknál pedig az első magyarországi bankkártya bevezetése. „Emlékezetes teljesítményünk volt továbbá az OTP papír alapú, úgynevezett »Kamatozó Könyves Betét« üzletág rendszerének kifejlesztése, bevezetése, oktatása, a szükséges eszközök biztosítása és karbantartása.” – mondta Semerédy Péter. Nem utolsósorban, az Optisoft dolgozta ki a takarékszövetkezetek teljes körű informatikai rendszerét, közte a bankkártya-rendszert is.

A kilencvenes évek második felében a kialakulófélben lévő nyugdíj-, egészség- valamint önsegélyező pénztári rendszerek fejlesztése képezte az Optisoft fő bevételi forrását, melyhez pozitívan járult hozzá a cég akvizíciós tevékenysége is: 1994-ben a Flexnet Kft-t vásárolták meg, 2005-ben pedig a Credit Suisse Pénztárszolgáltató Kft-t.

A banki rendszerek fejlesztése és üzemeltetése során felhalmozott elektronikus kártyás tapasztalatok révén a különböző utalványi és egyéb juttatási rendszerek üzemeltetését is úttörőként terelte át elektronikus kártya alapra a társaság szolgáltatásaiban. Így jelentős szereplője a hazai kafetéria szolgáltatók körének.

A banki – sok tekintetben nemzetbiztonsági léptékű – fejlesztéseken edződött csapat, ugyanazt a minőségpolitikát követeli meg minden egyéb fejlesztése során. A Társaság az ISO:9001 minőségirányítási minősítés mellett a pénzügyi szolgáltatói iparágban ritka ISO:27001-es információbiztonsági minősítéssel is rendelkezik, ezzel is jelezve elkötelezettségét a kezelt ügyfélállományok adatainak kiemelt védelme mellett.

Az Optisoft nemrégiben hosszú távú együttműködés céljából írt alá szándéknyilatkozatot a magyar egészségügyben tevékenykedő olyan vezető vállalatokkal, mint a hazai kórházi géppark területén piacvezető magyar tulajdonú szállító, a MEDICOR Elektronika Zrt., a százezres ügyfélkörrel rendelkező TEMPO Egészségpénztár, a főváros legsokoldalúbban felszerelt diagnosztikai magánrendelője, a Kék Lagúna Egészségközpont, és a több szakterület orvosait tömörítő Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság. A felek első projektjüknek a TIOP 2.2.2/C-10/1 A Perinatális Intenzív Centrumok és az Intenzív Neonatológiai Osztályok műszaki fejlesztése, valamint a KMOP – 4.3.1./B – 11 „Sürgősségi, gyermeksürgősségi ellátás fejlesztése” Perinatális Intenzív Centrumok fejlesztése Közép-Magyarországon pályázati megbízások elnyerését tekintik.

Az együttműködés célja, hogy jövőbeni iparági fejlesztések végrehajtása során a felek segítsék egymást információval, részterületi know-how megosztásával, illetve a közös fellépés révén keletkező érdekérvényesítési többlettel és forrásmegkötési hatékonysággal. Az együttműködés jelentősége abban is rejlik, hogy a partnerek olyan széles iparági spektrumot ölelnek fel, amely nélkülözhetetlen a mai komplex fejlesztési projektek sikerre vitelében.

A mintegy 1 milliárd forintos saját tőkével rendelkező társaság tőzsdei bevezetését az Equilor Befektetési Zrt. végzi: ennek során a kibocsátó 215.700 db, 1.000 forint névértékű névre szóló törzsrészvénye kerül a BÉT B-kategóriájába. Az Equilor nemrégiben már sikeres kötvénykibocsátással működött közre az Optisoft fejlődésében. Szeptember végén 350 millió forint értékben történt jegyzés a 10 éves futamidejű kötvényeire.

Megosztás