Blogzine

Demola: céges fejlesztési megbízások diákoknak

Budapesten nyitotta meg harmadik kutatóbázisát a finn kezdeményezésre létrejött Demola hálózat. A Budapesti Műszaki Egyetem diákjait a modern környezetben valós problémák megoldására kapnak lehetőséget, ráadásul fizetést is kaphatnak.

A Műegyetem V1 és V2 épülete közötti udvarból megközelíthető innovációs központ korábban műhelyként üzemelt, ahol trafók szerelésével ismerkedhettek a diákok, ma már csak egy pár méteren mozgatható daru emlékeztet erre. A teljesen felújított csarnokban ma már az olajos gépek helyett a tudásé a főszerep. A múlt héten hivatalosan is megnyitott Demola központot a Műegyetem saját és eu-s források bevonásával újította fel.

Az igazi újdonság nem a felújított épületben rejlik, hanem a koncepcióban: a Demola célja a hallgatók és a cégek összehozása. Az együttműködő vállalkozások valós problémákat vetnek fel, amire a hallgatók jelentkeznek megoldási ötleteikkel. A laborokban a csapatok együtt ötletelhetnek, és megoldásokat dolgoznak ki a meghatározott, jellemzően 3 hónapos határidő alatt. A lényeg, hogy működőképes demókkal állnak elő, amit a cégek zsűriznek. Ha tetszik nekik, megveszik a fejlesztést, ha nem a tanulók szabadon vihetik tovább az ötletet, ha hisznek benne, vagy új kihívásokat keresnek. A cégeknek elővásárlási joguk van az ötletekre. Mint Dékány Donát, a BME VIK – Hallgatói Innovációs Központtól elmondta, nem volt egyszerű feladat a jogi keretrendszer kidolgozása, de sikerült az eredeti finn ötletet a magyar bürokráciában is adaptálni. Ösztönözheti a diákokat, hogy kreditpontot kaphatnak az elvégzett projektekért, tantárgyakat kiváltva.

A budapesti központ indulására már két nagy céggel sikerült megállapodni, a Nokia és a Microsoft biztosan fog feladatokat adni, így Windows Phone fejlesztőknek mindenképp itt a helye! Hogy mennyire komolyan veszi ezt a két nagyvállalat jól mutatja, hogy több vezetőjük is megjelent a múlt csütörtöki átadáson. Ez a két cég már biztosan több projektet indít a budapesti hallgatóknak, de a Műegyetem több céggel is felvette már a kapcsolatot. Reméljük minél több vállalkozás veszi igénybe a fiatalok gondolatait!

Újdonság még a Demolában a cégek és a hallgatók közvetlen összekapcsolásán kívül, hogy a fejlesztési időket minél rövidebbre próbálja fogni. A finn alapítók arra jutottak, hogy minél kezdetibb fázisban megéri egy demó verzió összerakása, mert a cégek 90 százaléka ezt hasznosnak tartja, és így kisebb költséggel jár a fejlesztés összességében, mintha már sokkal fejlettebb projekteket kellene esetleg leállítani. A korai demó verziók könnyebben lesznek az üzleti szférában hasznosíthatók, hiszen a fejlesztés korai szakaszában becsatornázhatóak az észrevételek.

Ezen kívül az is cél, hogy minél több tudományterület szaktudását tudják hasznosítani, interdiszciplináris válaszokat tudjanak adni problémákra. Az egyes rutinosabb szakemberek jellemzően a saját területükön keresik a válaszokat, mikor lehet, hogy más tudományág sokkal hatékonyabb választ adhatna. Az egyetemisták pedig figyelemmel kísérik az újdonságokat, így nagyobb eséllyel tudnak átütőbb innovációkkal előállni.

A budapesti Demola egyelőre az informatikai fejlesztésekre koncentrál, hiszen ehhez nem kell drága infrastruktúra, és kiterjedtebbek az egyetem iparági kapcsolatai, de folyamatosan fel szeretnék szerelni műszerekkel az irodát, hogy minél több terület szakértőinek hasznos legyen. Reméljük a közösségi terek valódi co-workinget fognak létrehozni, és számos start-up születik ennek köszönhetően Lágymányoson!

Megosztás