Bye-bye tőzsde, helló kockatőke

A kis- és közepes vállalkozások számára a tőzsde helyett a kockázati tőke bevonása egyre reálisabb finanszírozási alternatíva – véli Herczku György, a KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. vezetője.

Amíg a bankhitelek feltételei fokozatosan romlanak, és a tőzsdére lépés az intézményi befektetők forrásainak jelentős csökkenése, valamint a közepes kapitalizációjú cégekkel szembeni óvatossága miatt egyelőre kilátástalan, addig a kockázati tőke befektetések egyre népszerűbbek – derül ki a KBC jelentéséből.

Nehéz helyzetben van az a kisebb, vagy közepes vállalkozás, amely a stagnáló gazdasági feltételek között úgy dönt, hogy előre menekül, és fejleszt, külföldi piacokat keres, mivel egyre nehezebben talál mindehhez forrást. A bankok – a hazai és nemzetközi makrogazdasági körülmények miatt – szelektíven helyezik ki pénzüket. Aki elkötelezné magát a tőzsdén keresztüli finanszírozás mellett, annak sincs könnyű dolga, ugyanis a szűkülő hazai intézményi befektetői kör elkölthető pénze – különösen részvény befektetésekre – jelentősen lecsökkent, és a nemzetközi intézményi befektetők kizárólag likvid papírokból vásárolnak.

„Míg egy éve is még reális volt egy közepes cég számára tőzsdén keresztül bevonni 1-2 milliárd forint tőkét, ma ennek az esélye nagyon kicsi. Az intézményi befektetők nem bíznak a kisebb cégek részvényeinek likviditásában, ezért a tőzsdén keresztül ma nagyon nehéz forráshoz jutni.” – hangsúlyozta Herczku György, a KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. vezetője.

 

Herczku Hozzátette: A pénzintézeti szektorból leginkább az olyan strukturált termékek jelenthetnek megoldást, mint a faktoring, de egyre inkább felértékelődik az állami szerepvállalással elérhető mikrohitel, garancia, illetve a kockázati tőke szerepe is.

A hazai kockázati tőkepiac a Jeremie alapok beindulását követően 2011-ben régiós és európai viszonylatban kiemelkedően teljesített. 2011-ben a korai fázisú, azaz a kockázati tőke klasszikus funkcióját betöltő kockázati tőkebefektetések értékének GDP-hez viszonyított arányát tekintve az európai mezőnyben az előkelő 6. helyet foglalta el.

A kockázati tőke bevonása nehéz döntés egy cégalapító részéről, hiszen egy új tulajdonostárs jelenlétét kell elfogadnia, ugyanakkor ezzel olyan üzleti lehetőségekhez juthat, amellyel a cég fejlődését jelentősen meg tudja gyorsítani. A kockázati tőkebefektetők egyik legnagyobb előnye ugyanis, hogy kapcsolatrendszerükön keresztül hozzá tudják segíteni a cégeket új ügyfélkör eléréséhez, vagy a külföldi piacra lépéshez.

„Tapasztalataink szerint a nemzetközi kapcsolatrendszer, az üzletszerzés támogatása jóval nagyobb értéket tud teremteni hosszú távon a cégeknek, mint az az átmeneti tőke, ami a növekedést támogatja.” – tette hozzá KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt. vezetője. Azoknak a kkv-knek, amelyek kockázati tőke bevonásával szeretnének pótlólagos forráshoz jutni, akkora összegben érdemes gondolkodniuk, ami elegendő ahhoz, hogy a befektetés megvalósulása után a cég a javuló cash-flowjából már önfenntartóvá tudjon válni. Ebből következik, hogy a befektetők elsősorban olyan cégeket keresnek, amelyek menedzsmentjében látják a potenciált az üzleti tervek megvalósításához. Egy befektetés sikere 5 százalékban függ ugyanis az ötlettől, illetve annak egyediségétől és 95 százalékban a kivitelezéstől.

„Sokan alábecsülik a menedzsment jelentőségét, de a kockázati tőke befektetők – a tapasztalatok szerint – elsősorban nem ötletekbe, hanem olyan menedzserekbe fektetnek, akik az ötletet üzletre tudják váltani.” – fejtette ki Herczku György.

Az a típusú stratégiai gondolkodású menedzsment, amelynek világos képe van arról, hogy milyen céget szeretne építeni és hol szeretné látni cégét öt éven belül, még a kkv-k többségére nem jellemző. A cégek menedzsmentje nagyon jó az operatív ügyekben, gyorsan alkalmazkodik a változó körülményekhez, ám ezek gyakran háttérbe szorítják a stratégia véghezvitelét. Pedig ez a szemlélet elengedhetetlen ahhoz, hogy a kockázati tőkebefektetők által meghatározott relatív magas, éves 15-30 százalékos – hozamelvárást a cég teljesíteni tudja. A legtöbb befektetés azért nem jön létre, mert a kockázati tőkés nem látja biztosítottnak, hogy a menedzsment képes kialakítani és aztán az ő aktív részvételével megvalósítani a vállalat üzleti stratégiáját. Egy kockázati tőkebefektető viszont ebben is sokat tud segíteni a menedzsment számára.

 

 

A KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt.-ről

A KBC Kockázati Tőkealap-Kezelő Zrt.-t a KBC Securities N.V. alapította azzal a céllal, hogy olyan befektetési alapokat kezeljen, amelyek a magyar kis- és középvállalati piacon fektetnek be. A megcélzott befektetési méret 1-1,5 millió euró cégenként  és elsősorban innovatív cégekre kívánnak fókuszálni. A KBC Securities a magyar vállalatfelvásárlási és fúziós piac egyik vezető tanácsadója, az elmúlt években számtalan sikeres kkv akvizíciót támogatott corporate finance tanácsadással. Az alapkezelő vezérigazgatója, Herczku György a MAVA Befektetési Kft-nél szerzett kockázati tőke alapkezelési tapasztalatot, ahol 2 alapból összesen 100 millió dollárt fektettek magyar kis- és középvállalkozásokba.

 

 

Kapcsolódó posztok:

A bejegyzés kategóriája: Blogzine
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.