Blogzine

Elérhető a Webit Congres programja

Száz órányi előadás vár az Isztambulba látogatókra

Kelet-Európa és a Közel-Kelet legnagyobb digitális konferenciája, a Webit Congress honlapján már elérhető a részletes program itt. Az isztambuli konferencián az EMEA térség feltörekvő országaira fókuszálnak október 10-11 között. Százötvennél is több előadó, hét konferencia és 20 egyéb esemény közül igazán nehéz lesz választani.

 

A digitális, telekommunikációs és egyéb innovatív startupok képviselőin túl a már befutott cégek vezetői is jelen lesznek. Ott lesznek a Google, az eBay, az Unilever, a BBC, a Coca-Cola, a Microsoft, a Facebook és a Yahoo vezetői is.  Amiért különösen érdekes az esemény, hogy az általunk kevéssé ismert közel-keleti, nagyon gyorsan fejlődő piacokról is lehet információkat szerezni, kapcsolatokat építeni.

A legalább hatvan országból várt hatezernyi látogató a nemzetközi vásáron is részt vehet, ahol például a Webit Startup versenyének nyertesei is standot kapnak. A Google, Facebook, Adobe, Intel, Mozila,  Yandex, PayPal, IBM, Opera, Qualcomm innovációról hallgathatóak előadások, de tanácsadó cégek is jelen lesznek. (Forrester, Boston Consulting Group, Arthur D Little), illetve reklámügynökségek (Edelmann, OMD, G2, DDB Tribal, LBi, Huge), és olyan médiák képviselőivel is lehet találkozni, mint a  TechCrunch, The Next Web, Wall Street Journal.

 

Számunkra kevéssé ismert, de a Közel-Keleten fontos nagy cégek vezetői is ott lesznek. Khalid Omar Al Kaf, az Etihad Etisalat vezetője (telekom), Andrey Sebrant (Yandex-vezető), Isam Bayazidi, Ikoo vezérigazgató, Khedija Hamouda Ghariani, főttikára az Arab IT Szövetségtől, Safdar Mustafa, az Al Jazeera Network mobil media részlegének vezetője, Jamil Abu-Wardeh, TED.com előadó, rendező, Yves Gauthier, Mobinil, Rina Onur vezérigazgató és még sokan mások

Megosztás