BlogzineHazai pálya

IQ és innováció

Február elején a legmagasabb intelligenciahányadossal rendelkező embereket tömörítő Mensa HungarIQa Egyesület elindította Mensa InnovatIQ Programját.

Akik nem ismernék a Mensát, érdemes tudniuk, hogy egy nemzetközi egyesületről van szó, amelyet 1946-ban alapítottak Angliában. Ma több mint százezer tagja van a világ mintegy száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa. A Mensa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése valamely – a Mensa felügyelő pszichológusa által elfogadott – intelligenciateszten. A hazai egyesületnek jelenleg közel ezer tagja van.

mensa_hung

Az intelligenciát sokan problémamegoldó képességnek is értelmezik, így nem csoda, ha az egyesület tagságát napi szinten foglalkoztatja az őt körülvevő világ problémái, és az arra adható, sokszor rendkívül innovatív válaszok. Az hazai egyesület tagságában elvégzett korábbi felmérésből kiderült, hogy a tagok közel fele rendelkezik legalább egy innovációval, megvalósítható ötlettel, üzleti elképzeléssel. Ebből az eredményből következett az egyenes megoldás; létre kell hozni a Mensa InnovatIQ Programot.

A program keretén belül február végén megrendezésre kerül az első WorkShop, amelyen 8 innováció kerül bemutatásra. A jelenlévők ebből választják ki azt a 4-et, amely piacképes állapotra történő kidolgozását már csapatmunkában végzik. A jövőben hasonló rendezvényekkel, illetve inkubátor modell felállításával és működtetésével gyarapszik a program, amely, ha beválik, akár a Mensa nemzetközi szervezetébe is könnyen beágyazódhat.

A kockázati tőkebefektetők mellett a közönség is hamarosan találkozhat a Mensa InnovatIQ Program szervezőivel az április elején megrendezésre kerülő StartUp Underground Konferencián. Itt a Program felkarolójával, a hazai startup szcéna egyik meghatározó alakjával, Miskolczy Csabával közösen rendez az egyesület koordinátora a fentihez hasonló workShop-ot. A Mensa InnovatIQ Program kitalálója és koordinátora, az egyesület tagja és PR ügyvivője, Rutai Gábor, aki korábban maga is több startup vállalkozást irányított, jelenleg pedig a legnagyobb hazai ingatlanközvetítő franchise hálózat elemzési vezetője.

A program szívesen fogad külső megkereséseket is, elsősorban olyan dinamikusan fejlődő startup-ok személyében, melyek növekedésükben olyan akadályokba ütköztek, amelyre egy problémaspecifikus Mensa műhelymunka válaszokat tud találni.

Megosztás