SUU verseny – meghosszabbítottuk!
Az eredeti április 4-i határidő helyett immár április 8-án, hétfőn éjfélig lehet jelentkezni a SUU startup versenyre. Többen jeleztétek, hogy neveznétek és kevés volt az idő. Tehát módosítottunk. Plusz tegnap délután megtartottuk az érdeklődő nevezőknek a konzultációt.
Az első határidőig 52 pályamunka érkezett be és 6 projekt jött el a délután megtartott konzultációra. Ezen egyenként megnéztük a nevezendő prezentációkat és próbáltuk kielemezni, javítani az előadásokat. Nagyon izgalmas preziket láttunk a Nerby-tól:
Vagy a történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi: amikor a Brickflow új prezentációját láttuk a szoftveres eszközön magán.
Aztán többek között megnéztük az Online Tanterem tervezett pályamunkáját. izgalmas magyar innováció, a Google szemüveg kapcsán nagy hype-nak örvendő videószemüveg, amely azonban a Google szemüvegnél – az alkotók szerint – sokkal izgalmasabb.
A 3 órás szeánsz végére befutott az InsiderBlog csapata is, akik egy szomszédos konferenciáról érkezve számoltak be az ottani mobilos startup-okról.
Mozgalmas pályázói – alkotói napunk volt.
Szóval április 8-ig várjuk a többi pályamunkát, illetve ezután már biztos nem lesz hosszabbítás. A befektetői zsűri szerdán ül össze és dönti el, hogy ki a legjobb 8 pályamunka, aki a döntőben április 18-án prezentál. Őket az április 18-i hét elején fogjuk felkészíteni és trenírozni.
A zsűri döntését csütörtökön (ápr. 11-én) publikáljuk és jelezzük a pályázóknak.
Szóval ez a várható menetrend, küldjétek a pályázatokat, várjuk: